A hobbim lett a munkám! – interjú Kepics Andreával
Kepics Andrea életútja jó példája annak, hogyan válhat a kitartás és az alkotás iránti szeretet hivatássá. A Rákóczi Egyetem textíliáinak kezelése mellett kézműves szakköröket vezet, érdekli a viseletvarrás, és a Nagyberegi Tájház állandó foglalkozásvezetőjeként is tevékenykedik. Interjúnkban pályájáról, a kézművesség értékéről és a gyerekekkel végzett alkotó munkáról beszélgettünk vele.
– Kezdjük az elején: mit érdemes tudni rólad?
– Kepics Andreának hívnak, Beregszászban születtem, itt jártam iskolába, és ma is itt élek. Férjezett vagyok, két felnőtt gyermek édesanyja. Mindig fontos volt számomra az alkotás, még ha az utam nem is egyenes vonalban vezetett idáig.
– Eredetileg milyen pályára készültél?
– Fiatalon divattervező szerettem volna lenni, barátnőmmel együtt jelentkeztünk is erre a szakra Lembergbe. A felvételin azonban gyorsan kiderült, hogy a rajztudásunk nem volt elég erős, így más irányba indultunk tovább. Végül hidromeliorációs végzettséget szereztem, bár ebben a szakmában később nem dolgoztam.
– Hogyan kerültél vissza Beregszászra, és mivel foglalkoztál ezt követően?
– Hazatérve a ruhagyárban helyezkedtem el. Először rajzolóként dolgoztam a laboratóriumban, később pedig – amikor az olasz Benetton cég átvette a gyár irányítását – minőségellenőrként tevékenykedtem a raktárban.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel?
– Régóta érdekelt az informatika, ezért amikor a második gyermekemmel voltam GYES-en, elvégeztem egy számítástechnikai ECDL tanfolyamot. Aztán hallottam, hogy laboránst keresnek az egyetemen (akkor még főiskola – a szerk.), a Puskás Tivadar Informatikai Központba – így kerültem az intézménybe.
– Később új feladatkört kaptál. Miben merül ki a jelenlegi munkád?
– Az intézmény textíliáinak kezelése tartozik hozzám: a talárok, függönyök, abroszok, valamint minden olyan textília, amely az intézményben előfordul. Ezek karbantartása, nyilvántartása, kiadása és visszavétele is az én feladatom.
– A varrás nemcsak munkád, hanem hivatásod is. Mennyire van jelen az életedben magánemberként?
– Nagyon is. Szívesen vállalok kisebb javításokat, sok munkatárs keres meg ilyen kérésekkel. Arra törekszem, hogy biztos kézzel készítsem el, amit jól tudok.
– Az utóbbi időben a viseletvarrás is egyre fontosabb számodra. Miért vonz ez a terület?
– A viseletvarrás külön világ. Folyamatos tanulást igényel, hiszen minden tájegységnek más a viselete, és minden varró máshogy dolgozik. Tanfolyamról tanfolyamra haladva egyre több tapasztalatot szerez az ember. Visszanézve a korábbi munkáimat látom, mennyi hibát tartalmaztak, de ez is a fejlődés része.
– Mit gondolsz, miben rejlik a kézműves varrás értéke napjainkban?
– Az egyediségben. Egy kézzel készített darab mindig különleges, főleg, ha helyi motívumok – például a beregi szőttes mintái – is megjelennek rajta. Már egy hímzett öv is teljesen új hangulatot adhat egy egyszerű ruhának.
– Szakköröket is vezetsz. Milyen foglalkozásokkal találkozhatnak nálad az érdeklődők?
– Igen, ugyanis csatlakoztam A Szakkör nevű programhoz, amelyet Kárpátalján a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet fog össze. Az évek során vezettem tojáshímző, makramé és bútorfestő szakkört is, jelenleg szövés és bútorfestés szakkörrel foglalkozom. A makramé különösen közel áll hozzám, ezen belül mikromakramé ékszereket – fülbevalókat, karkötőket, nyakékeket – is készítek.
– Hogyan alakul az érdeklődés ezek iránt a foglalkozások iránt?
– Egyre nagyobb. Eleinte nehezebb volt összegyűjteni a résztvevőket, főleg ismerősök köréből szerveztem a csoportokat. Most már olyanok is jelentkeznek, akik kifejezetten egy-egy technika miatt keresnek meg.
– A Nagyberegi Tájházban is rendszeresen tartasz foglalkozásokat. Milyen tapasztalataid vannak a gyerekekkel való munkában?
– Alapvetően szeretek gyerekekkel dolgozni. Természetesen nem mindenki azonnal lelkes, de türelemmel és odafigyeléssel szinte mindenkit be lehet vonni. A legjobb visszajelzés számomra az, hogy a nap végén mindenki hazavisz egy saját készítésű alkotást.
– Mi volt eddig a legnagyobb kihívás?
– Az egyik legnagyobb szakmai kihívás számomra a 2023-as Nagynyárádi Kékfestő Műhely által meghirdetett pályázatra készített ruha volt. Egy olyan öltözéket kellett megalkotni, amely a hagyományokra épül, ugyanakkor ma is hordható viselet. Ennél a munkánál különösen fontos szerepet kapott a fantázia és az egyéni elképzelés, hiszen nem egy megszokott darabot kellett elkészíteni.
Különösen nagy öröm volt számomra, hogy több rangos helyszínen is kiállították a munkámat: bemutatták Kijevben, Ukrajna Magyarországi Nagykövetségén, továbbá Magyarország Beregszászi Konzulátusán, valamint a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban is.
– Mi motivál a mindennapokban?
– Az, hogy szeretem, amit csinálok. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbim lett a munkám. Ráadásul én is folyamatosan tanulok – a tanfolyamokon, a szakkörökön, és a gyerekektől is.
– Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Mondik Márta