Dr. Németh Éva a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjei között
Nagymuzsalyból indult, ma pedig a Szent Damján Görögkatolikus Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa dr. Németh Éva, akit idén a rangos Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjei között tartanak számon.
Életútját személyes veszteség, küzdelem, hit és rendíthetetlen szakmai elhivatottság formálta.
A jelölés a magyar orvostársadalom egyik legjelentősebb szakmai és erkölcsi elismerésére irányul, így nemcsak pályája fontos állomása, hanem több évtizedes, elhivatott gyógyító munkájának visszaigazolása is.
Interjúnkban kárpátaljai gyökereiről, családi tragédiákról, a hivatásáról és a jelölés jelentőségéről beszél.
– Hol született, és milyen emlékeket őriz a szülőföldjéről?
– Nagymuzsalyban születtem és ott nőttem fel. Gyerekkorom egy részét a nagyszüleimnél és dédszüleimnél, Beregdédában töltöttem. A család számomra mindig megtartó erő volt.
Kárpátalja nekem a gyökér. Ott tanultam meg, mit jelent magyarként élni kisebbségi közegben. Ott tanultam meg a kitartást, az összetartozást, és azt is, hogy sokszor kétszer annyit kell dolgozni ugyanazért az elismerésért.
– Mikor döntötte el, hogy orvos lesz?
– Ötéves koromban súlyos agyrázkódásom volt, sok időt töltöttem kórházban. Már akkor lenyűgöztek a fehér köpenyes orvosok. Volt egy kedves neurológus doktornő, akit különösen megszerettem. A szüleim szerint hatévesen már kijelentettem, hogy gyermekorvos leszek.
A gyerekek mindig közel álltak hozzám. Sokszor vigyáztam kisebbekre, a szomszéd gyerekekre, a keresztlányomra. Ez valódi szívügy volt számomra.
– Hol végezte tanulmányait?
– Az általános iskolát Nagymuzsalyban végeztem, majd a Técsői Református Líceumban tanultam tovább. Ezt követően az Ungvári Nemzeti Egyetemen szereztem orvosi diplomát.
Magyarként ez nem volt egyszerű. Ukrán nyelven kellett felvételiznünk és vizsgáznunk. Anyanyelvű magyarként szakmai szinten ukránul teljesíteni komoly kihívás volt.
Tizenkét évesen elvesztettem édesapámat. Édesanyám egyedül maradt, mégis vállalta az önköltséges képzést. Nélküle nem ment volna.
Az egyetem alatt mentem férjhez. Harmadéves voltam, amikor ikerlányaim születtek a 33. hétre. Egyik kislányunk, Mirjam, egyhetes korában meghalt. Abigél életben maradt, de kilenc hónapos korában kiderült, hogy központi idegrendszeri bénulása van.
Egy évre megszakítottam az egyetemet. Fejlesztésekre hordtuk, terápiákra jártunk Ukrajnában, Magyarországon, Romániában. Volt idő, amikor nem tudtuk, fog-e járni. Négy és fél évesen megtanult járni. Ma 16 éves, mozgáskorlátozott, de rendkívül intelligens és erős lány.
Később született még egy gyermekünk, Péter Marcell, így gyakorlatilag két gyermek mellett fejeztem be az orvosi egyetemet.
– Miért döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja?
– Mindig tudtam, hogy Magyarországon szeretnék dolgozni. Magyarul gondolkodom, magyarul álmodom. Az egyetemi évek alatt végig ukránul kellett tanulnom és vizsgáznom, ami szakmailag és lelkileg is megterhelő volt.
A diplomám honosítása sem volt egyszerű: farmakológiából, igazságügyi orvostanból, népegészségtanból és etikából kellett vizsgáznom, két fordulóban.
2014-ben kezdtem dolgozni a fehérgyarmati kórházban. Másfél évig ingáztam a határon át – nem volt könnyű időszak.
– Hogyan lett osztályvezető?
– 2019-ben szakvizsgáztam csecsemő- és gyermekgyógyászatból. Sokat ügyeltem, sokat tanultam. Egy kisebb kórházban az ember gyorsan megtanul önállóan dönteni.
2022-ben bíztak meg a fehérgyarmati gyermekosztály vezetésével. Volt időszak, amikor gyakorlatilag egyedül vittem az osztályt, más intézményekből érkező segítséggel. Minden döntés felelőssége az enyém volt. Ez hatalmas teher, de szakmailag rendkívül megerősített.
– Miért választotta második szakvizsgának a neonatológiát?
– Sokáig vívódtam. A saját veszteségünk után ez különösen nehéz döntés volt. De azt mondtam: nem szeretnék olyan orvos lenni, aki szakmai hiányosság miatt nem tud segíteni egy koraszülöttön.
Azt akartam, hogy a lehető legfelkészültebb legyek. Végigcsináltam az újszülött- és koraszülött-ellátás teljes gyakorlati és elméleti képzését. 2024 novemberében kiváló eredménnyel szakvizsgáztam neonatológiából a Semmelweis Egyetemen, ahol a vizsgán külön megdicsértek a teljesítményemért.
Ez a terület óriási felelősség. Itt mindig a legfrissebb protokollokat kell ismerni, az újraélesztési gyakorlatnak készségszinten kell működnie. Úgy éreztem, ezzel a tudással még biztosabban tudom szolgálni a gyermekeket.
– Mit jelent Önnek a gyermekgyógyászat?
– Ez hivatás, nem munka. Ha ingyen kellene csinálnom, akkor is csinálnám.
A gyerekek őszinték. Amikor meggyógyulnak, az a mosoly mindent megér. Volt, hogy plüssfigurát kaptam, volt, hogy csak megöleltek. Tele van a szobám rajzokkal.
2024 márciusában kezdtem dolgozni a kisvárdai kórház gyermekosztályán. Amikor először beléptem a kórházba, éreztem, hogy itt jó helyen leszek. A közösség, a légkör, a kollégák hozzáállása megerősített ebben.
A hitem mindig nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Hiszem, hogy isteni gondviselés nélkül ezt a munkát nem lehet végezni. Sokszor érzem, hogy amikor egy nehéz helyzetben egy pillanatra elbizonytalanodom, megkapom a szükséges erőt és tisztánlátást.
Ma azt mondhatom: az életem legjobb munkahelyén vagyok.
– Melyek ma a legnagyobb kihívások a gyermekellátásban?
– Az orvoshiány óriási probléma, különösen a kisebb kórházakban. Sok az ügyelet, nagy a felelősség. Folyamatosan képezni kell magunkat, mert a szakma gyorsan fejlődik.
Nem múlik el nap, hogy ne tanulnék. Protokollokat olvasok, szakirodalmat nézek. Ez a szakma egy életen át tartó tanulás.
– Mit jelent Önnek a jelölés?
– Amikor megláttam a levelet az íróasztalomon, először azt hittem, egy gyógyszercég küldte. Amikor kibontottam, és láttam, hogy jelöltek a Szent-Györgyi Albert-díjra, teljesen megdöbbentem.
Az, hogy betegek terjesztettek fel, számomra a legnagyobb elismerés. Soha nem álmodtam volna ilyesmiről.
A családom, a kollégáim, a barátaim őszinte örömmel fogadták a hírt. Látni a gyermekeim, a férjem, az édesanyám büszkeségét – ez óriási erőt ad. Megerősít abban, hogy amit teszek, annak értelme van.
– Mit üzenne a kárpátaljai fiataloknak?
– Legyenek kitartóak. Tanuljanak. A tudást senki nem veheti el tőlük.
Kárpátaljáról indulni nem hátrány – de bizonyítani kell. Ungváron is bizonyítanom kellett, Magyarországon is bizonyítanom kellett. Sok munka, sok lemondás, sok hit – de megéri.
Ma talán még nehezebb a helyzet a háború és az oktatás nehézségei miatt. De aki akar, az végigcsinálja. Én két gyermek mellett fejeztem be az egyetemet. Családi támogatás nélkül nem ment volna – de kitartással és tanulással elérhető a cél.
Ez egy életen át tartó tanulás. Csak az tudja jól csinálni ezt a hivatást, aki szeret tanulni.
– Köszönöm az interjút, és gratulálok a jelöléshez. További sok sikert kívánok munkájához!
Amennyiben szavazatával támogatná dr. Németh Évát a Szent-Györgyi Albert-díj elnyerésében, ide kattintva teheti meg.Kapcsolódó: