Dobsa István lett a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke
2026. március 21-én a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetében megtartották a soron következő választmányi ülést, amelyen vezetőváltásra is sor került. A szervezet élén a továbbiakban Dobsa István folytatja Kudron Zoltán munkáját. Az új elnök lelkes, fiatal, tervekkel teli, és mint mondta: a bizalmat és a megtiszteltetést munkával kívánja meghálálni. Az alábbiakban egy rövid beszélgetésen keresztül ismerhetjük meg őt közelebbről.
– Mesélj röviden magadról! Hogyan jutottál el ehhez a tisztséghez?
– Tiszakeresztúrban születtem, ahol a KMKSZ munkássága mindig is jelen volt a közösségi életben. Már egészen fiatalon ott ültem a közgyűléseken, és lenyűgözve hallgattam a felszólalásokat. Ha szükség volt rá, aláírásokat gyűjtöttem, segítettem a helyi programok szervezésében. Később a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatójaként is aktívan részt vettem a közösségi élet szervezésében. Ez az út természetes módon vezetett oda, ahol ma vagyok.
– Mi motivált arra, hogy közéleti szerepet vállalj a KMKSZ-ben?
– Szerencsés helyzetben voltam, hiszen a KMKSZ tiszakeresztúri alapszervezetét több mint két évtizeden keresztül Gerendely Béla vezette. 2013-ban úgy érezte, eljött az idő a staféta átadására, és engem jelölt utódjául. Bár eleinte volt bennem bizonytalanság, végül felelősséggel és elkötelezettséggel elfogadtam a felkérést. Ma már úgy látom, ez egy meghatározó és szép időszak kezdete volt az életemben.
– Mit jelent számodra kárpátaljai magyarnak lenni a mai helyzetben?
– Ez ma egyszerre kihívás és küldetés. Mindig büszkeséggel töltött el a származásom, és bár éltem külföldön is, mindig hazavágytam. A jelenlegi helyzet embert próbáló, ezért különösen fontos az összetartás és a közös munka. Már fiatalon megtapasztaltam, hogy ami egy embernek lehetetlennek tűnik, azt egy jó közösség együtt meg tudja valósítani.
– Kik voltak azok az emberek, akik hatással voltak a pályádra?
– Gerendely Béla meghatározó szerepet játszott az indulásomban – tanárként és közösségi vezetőként egyaránt inspirált. Később Barta József mellett dolgozhattam kilenc éven keresztül. Tőle nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rengeteget tanultam. Becsülettel, egyenes gerinccel vezette a szervezetet – ez számomra ma is iránytű.
– Egy tapasztalt, idősebb vezetőtől veszed át a feladatot. Milyen örökséget kaptál tőle?
– Kudron Zoltán a nagyszőlősi KMKSZ egyik meghatározó alakja, aki hosszú éveken át sokat tett a közösségért. Az ő munkája erős alapot jelent számomra. Tapasztalatára és tanácsaira a jövőben is számítok, és ezúton is köszönöm az eddigi elkötelezett munkáját.
– Szerinted mi a KMKSZ legfontosabb feladata ma Kárpátalján?
– A legfontosabb feladat ma az, hogy összetartsuk a közösséget, képviseljük az érdekeinket, és segítsük a helyben maradást. Nehéz időket élünk, de ilyenkor különösen fontos, hogy legyen egy közösség, amely megtart. Emellett az is fontos, hogyan látnak minket a többségi nemzetben – el kell érnünk, hogy világos legyen: velünk együttműködni mindig többet ér, mint szemben állni velünk.
– Hogyan lehet erősíteni a magyar közösséget a jelenlegi kihívások közepette?
– Háború sújtja az országot, nagy a bizonytalanság, de közösségeink működnek. Talán nehezebben, talán kevesebben, de működnek – és ez hatalmas érték. A mi feladatunk, hogy támogassuk őket, és megőrizzük azt, ami még működik.
– Melyek lesznek az első konkrét lépések az új pozícióban?
– Rövid távon a szervezet belső kohéziójának erősítése a cél. Ennek egyik eszköze lehet egy vezetőképző hétvége, ahol az alapszervezeti vezetők fejlődhetnek, és jobban megismerhetik egymást. Középtávon a 24 alapszervezet megerősítésére szeretnék fókuszálni: személyesen is felkeresem őket, és közösen keresünk megoldásokat a felmerülő problémákra. A jövőt illetően pedig nagyon szeretném, ha a középszintű szervezethez köthető kulturális programok gazdagodnának, a meglévők pedig tovább erősödnének. Gyerekként például nagyon szép emlékeim vannak a Turul-emlékműnél megtartott megemlékezésekről. Természetesen mindehhez elsősorban békére lenne szükség.
– Hogyan szeretnéd erősíteni a kapcsolatot a helyi közösségekkel?
– Kulcsfontosságú az együttműködés az egyházakkal, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel. Nyitni szeretnék ebbe az irányba, és tudatosabb, összehangoltabb működést kialakítani. Fontos, hogy tudjunk egymás programjairól, és ne egymás mellett, hanem egymással dolgozzunk.
– Mi az az üzenet, amit most a kárpátaljai magyar közösségnek szeretnél küldeni?
– Azt üzenem: tartsunk ki. A legnagyobb vihar is lecsendesedik egyszer – és nekünk itt, a szülőföldünkön van dolgunk. Összefogással és közös munkával a nehézségek is kezelhetőbbé válnak. Isten segítsen mindannyiunkat ebben.
Isten áldását, bölcsességet és sok sikert kívánunk mindezek megvalósításához.
Bocskor Zita
Kapcsolódó:
