Folyóba fulladt két fiatal Szlovákiában
A szlovák Nagymihályi járásban található Abara (Oborín) község közelében húsvétvasárnap tragédia történt. A Laborc folyóba két fiú – egy 13 és egy 15 éves – fulladt bele.
A TV JOJ első információi szerint öt fiú sétált a folyó mentén. A fiatalok életükben először jártak ott, és egyáltalán nem ismerték a környezetet.
Elmondásuk szerint fürödni akartak. Az egyikük azonban megcsúszott és a vízbe esett. Két másik fiú azonnal megpróbálta megmenteni, és utána ugrott. A fuldokló végül kimászott a partra és megmenekült, a két megmentője azonban már nem tudott kijutni a partra.
A többi fiú azonnal a legközelebbi faluba rohant segítséget hívni. A szülők sokkot kaptak – otthon azt mondták, hogy focizni mennek, ehelyett egy ismeretlen helyen tartózkodtak.
A tűzoltók keresőakciója tragikus véget ért. Röviddel 16:30 előtt a Laborc folyóban két életjelet nem mutató személyt találtak. A helyszínre érkező orvos kizárta az idegenkezűséget. Az eset kapcsán halálokozás gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Forrás: ma7
(Nyitókép: Rendőrség/Fb)
