Költészetnapi filmvetítés a színházban
Idén filmvetítéssel méltatta a magyar költészet napját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Nagy Anikó Mária Útban hazafelé című Füzesi Magdáról szóló portréfilmjével ajándékozta meg a nézőket április 10-én, pénteken.
A vetítés előtt dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja szólt az egybegyűltekhez.
Elmondta, hogy a konzulátus és a színház együttműködése által egy gazdag programsorozat jött létre, melynek a költészetnapi filmvetítés is a része.
Legfontosabb célja a tavasz együtt várása, együtt ünneplése, a kultúra terjesztése, a közösségépítés. Örömmel osztotta meg, hogy már számos kiállítás és zenei program került megrendezésre az elmúlt időszakban. Megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, és kellemes filmnézést kívánt mindenkinek.
A filmben Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő tűnt fel, aki beszélget a költőnővel, és végigkíséri őt a számára fontos helyszíneken.
Együtt látogatnak el Nagyberegre, a szülői házhoz, ahol Magda sokat mesél gyerekkoráról, családjáról. A kérdésre, hogy mikor lett költő, csak ezt válaszolta:
„Mindenki költőnek születik, de vannak, akik kinövik ezt a gyermekbetegséget….”
Valóban egész kicsi korától kezdve érdekelte az írás, hiszen már kisiskolás éveiben is részt vett az iskolai újság szerkesztésében.
Furcsa volt számára és a nézők számára is, hogy a családi ház, ahol született, már nem az övé. Csak a kapu résein, a kerítésen át tudott bepillantani az udvarra, megnézni a ház régi ablakait, a szőlőlugast. A költőnő elmondta, hogy szigorú édesanyja volt, családtagjai sokat dolgoztak. Édesapját elhurcolták a málenykij robotra.
Majd elmondta, hogy
három könyvből tanult meg olvasni: a református énekeskönyvből, Petőfi Sándor összes műveiből és a Bibliából.
Ez a három mű szilárd alapot jelentett további élete során minden időszakban.
A filmben felhozott témákhoz kapcsolódott egy-egy elszavalt Füzesi Magda-vers, melyek által még inkább megérthettük a hallottakat. Elhangzott többek közt a Te meg én, az Udvari bolond vagyok, a Metamorfózis.
A családi ház után a nagyberegi középiskola következett. A költőnő elmondta, hogy abban az épületben születetett meg benne a művészet, az irodalom iránti szeretet. Miután 1969-ben itt érettségizett, túljelentkezés miatt nem vették fel az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára. Végül 1981-ben sikerült diplomát szereznie.
Eleinte a beregszászi nyomdában dolgozott. Onnan került a Beregi Hírlap szerkesztőségébe, melynek később felelős szerkesztője lett. 35 éven át dolgozott az újságnál.
Tarpai Viktória egy fontos kérdést fogalmazott meg: milyen volt szovjet magyarként főszerkesztőnek lenni abban az időben? Füzesi Magda elárulta, hogy nagyon nem kedvelte a szovjet magyar kifejezést, hiszen egy áldatlan állapot volt, mely során vissza kellett fogni magukat, nem mondhatták el a véleményüket sem nyíltan, sem szűkebb körben, nem lehetett bármit megírni, erőteljesen működött az öncenzúra. Pedig ő valóban vágyott arra, hogy kimondja az igazságot. Ez a későbbi verseiben is sokszor érezhető.
Az interjú során szóba került a jelenlegi testvérháború is, mely a költőnőt sem hagyja érzelem nélkül. E témában is születette egy költemény: a Kis sikátor balladája, melyet Marcsák Gergely költő és zeneszerző meg is zenésített. A filmben előadásában hallhattuk a megható dalt.
„A kárpátaljai magyarság sok mindent átélt – mondja –, Trianont, Szovjetuniót, rendszerváltást.”
Füzesi Magda hiszi, hogy szülőföldje a jelenlegi nehéz helyzetet is átvészeli, és lesz még itt is feltámadás.
Nem sokan tudják, hogy Füzesi Magda néprajzkutató is egyben. 50 évesen iratkozott be a Debreceni Egyetem néprajzi doktori iskolájának képzésére, amit be is fejezett, de végül nem írta meg a disszertációját.
Mint néprajzkutató, szívesen látogatott el a nagyberegi tájházba, ahol olyan tárgyakat találtak, melyeket a régi kárpátaljai magyar falusi ember használt a mindennapokban. Különös helyet kapott mind a tájházban, mind Magda életében a beregi szőttes. Erről verset is írt Szőttes pirossal, feketével címmel.
„Az élet is pirossal és feketével szövődik. Egyszer örömünk van, egyszer bánatunk”
– jegyezte meg.
Végül a helyi temetőt is megtekintették, ahol édesapja és kortársai elhurcolásáról mesélt. Ehhez kapcsolódott a Kósa Anna balladája című vers, melynek visszatérő sora volt: „Ne bántsátok a fiamat”.
Az egyik legnehezebb téma a film végén jött elő: mégpedig Kárpátalja elhagyása. Füzesi Magda némi megnyugvással mondta el, hogy Nagyberegen díszpolgárrá avatták 2015-ben, ami számára annak a jele, hogy a falu közössége megbocsátotta neki szülőföldje elhagyását.
Agyő, Kárpátalja című költeménye is a témához kapcsolódik:
igen most már ti is
lassan már mi is
beletörődünk beletörünk
merthogy Csaba királyfi
nem hallja meg
nincs maroktelefonja
mint Janeknek a szomszéd házból
így aztán vállat vonunk
a sógor is hirdet
ház eladó összkomfortos
gáz víz telefon
meg a nagymama
akit mégsem illik
mint a kutyát
az árokpartra
a kishaza
a haza a magasban
és más
megkönnyeztető
hisztériák
már csak a
reklámszatyor feliratán
intenek utánunk
„Agyő Kárpátalja
szerettelek!”
„Ez egy nagyon keserű vers – vallja. – Arról szól, hogy miért nem kéne elhagyni Kárpátalját, de mégis sokan megteszik, magam is megtettem. Azt gondolom, hogyha már elmentünk a szülőföldünkről, akkor kutyakötelességünk adni valami értéket annak a környezetnek, ahova kerültünk, és vigyük el a jóhírét a szülőföldünknek.”
Habár ritkán van Kárpátalján, a film végén mégis büszkeség töltött el, hiszen van egy József Attila-díjas költőnőnk, aki a mienk. Végtelenül tehetséges, és emellett végtelenül szerény is.
Fehér Rita