Szöllősy Tibor: Csernobil öröksége napjainkban is kísért
Negyven évvel ezelőtt, 1986-ban a csernobili sugárszennyezett zónába vezényelték Szöllősy Tibort, aki csapatából egyedül maradt életben. A 85 éves nyugalmazott főorvos a hirado.hu kérésére beszélt a szovjet titkolózásról, a sugárbetegek szenvedéséről és arról, hogyan formálta át a természetet a radioaktív szennyezés. A kárpátaljai ideggyógyász küldetésének érzi, hogy továbbadja a katasztrófa legsötétebb emlékeit.
„Jött az egészségügyi főosztályról egy ukáz, hogy orvosokat kell küldeni Csernobil környékére, mert problémák vannak, ugyanis a hírhedt kitelepítés nem hozta meg az elvárt eredményeket” – emlékezett vissza Szöllősy Tibor, akit 1986 májusában a kettes, abszolút sugárszennyezett zónába vezényeltek.
Az ideggyógyász-főorvos ekkor még nem sejtette, hogy a pártvezetés által ígért egy hét helyett végül egy hónapot tölt majd a helyszínen.
„A csernobili katasztrófa idején, 1986. április 26-án Técsőn éltem, és csak hírfoszlányok jutottak el hozzánk. Egymástól kérdeztük, hol van Csernobil, majd megkerestük egy térképen.”
Szöllősy Tibor vezetőként eldönthette, melyik beosztottja menjen a küldetésre, végül saját maga mellett döntött. „Nem akartam visszaélni a helyzetemmel, 45 éves voltam, szolgáltam katonaként, sokat utaztam, jó sportoló voltam, így nem számítottam semmi meglepőre. Tudtam, hogy mindent, amit a szovjet vezetés felől mondanak, szűrőn kell átengedni, mert a fele sem igaz.”
Mint mondta, az indulása előtti szakmai felkészítése hűen tükrözte a kommunizmus rideg és fenyegető valóságát.
„Megkérdeztem a megyei egészségügyi osztály vezetőjét, hogy mit kell vinnem magammal. A nagyfőnök visszakérdezett, akarok-e még dolgozni és vezető ideggyógyász lenni, majd azt mondta, gondolkozz és letette a kagylót. Ez volt az eligazítás”
– árulta el Szöllősy Tibor.
Hozzátette, hogy az atomenergia veszélyeiről alig rendelkezett ismeretekkel, így kezdetben nem tudta, mitől kellene félnie.
Szöllősy Tibor és tizenegy fős csapata május végén vágott neki az útnak, majd az egész júniust a szennyezett területen töltötték. „Legalább másfél napig tartott az út, mire megérkeztünk a Borivka nevű településre. Ahogy közeledtünk, már nem volt forgalom, csak mentőruhás emberek mosták az aszfaltot tartálykocsikból. A lezárt utak és az életveszélyre figyelmeztető táblák láttán már sejtettük, hogy súlyos a helyzet.”
A csernobili zónában: Vörös-erdő, mutáns szamócák
Szöllősy Tibor visszaemlékezése szerint egy félkész iskolaépületben kaptak szállást, rendelőjét pedig a WC-ben és egy öltözőben kellett kialakítania. Ivóvíz alig volt, sokszor egyetlen csapnál álltak sorban.
A kárpátaljai orvos 18 falut látott el, miközben már az első napon számon kérték tőle a sugárzási adatokat. Mivel nem volt mérőműszere, azt javasolták, hogy a jelentéseit a szélirányhoz igazítsa: ha a csernobili erőmű felől fújt a szél, 2,0–2,1 milliröntgent, ha az ellenkező irányból, 1,8–1,9-et kellett bediktálnia. Később meglepetten tapasztalta, hogy a hivatalos központi adatok is megegyeztek az általa megadott fiktív számokkal.
„Megfigyeltem az erdőben, hogy a fák kérge pontosan ugyanazon az oldalon váltott vörösesre, jelezve Csernobil irányát. A szél onnan hozta a mérgező anyagokat, így alakult ki a csernobili Vörös-erdő, amely később szinte teljesen ilyen színűvé vált”
– emlékezett vissza.
Idővel Geiger–Müller számlálót is kaptak, amelyet eredetileg szennyezett járművek vizsgálatára használtak. „Amikor a zónában dolgozó munkásokat megmértük, a műszer szinte folyamatosan sípolt, de gyakorlatilag mindenhol jelen volt ez a radioaktív méreg” – mondta.
Szöllősy Tibor egyik legmegdöbbentőbb élménye egy helyi asszony volt, aki egy kosár gyümölccsel hálálta meg férje életmentő kezelését.
„A szamócák akkorák voltak, mint egy gyerek ökle. Mondta, hogy az erdőben ilyenek nőnek, és mindenki ezt eszi. Hiába figyelmeztettem, hogy mérgezett, legyintett, hogy semmi bajuk tőle. Ugyanígy az óriásgombákból is ettek, azok meg olyan nagyok voltak, mint egy kis esernyő.”
A kárpátaljai orvos és segítői kizárólag konzerveket fogyasztottak, ám a folyamatos sugárterhelés ellen így sem tudtak védekezni.
„A csapatunkból egyedül én éltem túl”
Szöllősy Tibor legmegrázóbb élménye egy olyan beteghez kötődik, aki a lezárt zónában szolgált. A férfi 12 órát töltött a radioaktív területen úgy, hogy védőfelszerelésként mindössze egy pamutmaszkot viselt.
„Éjszakai ügyeletben voltam a makarivi kórházban, amikor behoztak egy beteget. Fel volt puffadva, tele vérzésekkel, gyakorlatilag megkapta a halálos sugárdózist. Nem lehetett felismerni, orr- és fülvérzése volt, a szövetei szétestek. Jajgatott, hiába próbáltunk segíteni, ahogy hozzáértünk, szinte levált a hús a csontról. Néhány óra múlva helikopter vitte a moszkvai 6-os kórházba” – idézte fel.
A kettes zónában dolgozó likvidátorok többsége később súlyos egészségügyi következményekkel szembesült.
„A tizenkét fős csapatunkból egyedül én éltem túl. Öt-hat év alatt mindenki meghalt körülöttem, mind a tizenegy ember valamilyen rosszindulatú megbetegedés áldozata lett”
– mondta Szöllősy Tibor, aki azóta is gyakran gondol fiatalon elhunyt kollégáira.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen ő élte túl, nem tudott biztos választ adni. „Hívő emberként úgy hiszem, hogy a Jóisten megmentette az életemet, és megbízott azzal, hogy emlékezzek. Habár ez nem ad teljes magyarázatot, annak is szerepe lehetett, hogy nem fogyasztottam alkoholt, és próbáltam minél kevesebb időt eltölteni a természetben.”
Hozzátette, hogy a sugárvédelemre nem volt felkészülve, jódtablettát sem szedett, a hazatérése utáni kivizsgálása pedig gyakorlatilag egy beszélgetésből állt.
„Megkaptam én is a magamét, elveszítettem a fogaimat, rövid idő alatt felment a vérnyomásom, rögtön gyomorvérzésem volt, a testem tele van anyajegyekkel, de különösebben nem szenvedtem utána, és most sem”
– mondta.
Szöllősy Tibor szerint családja – köztük felesége és két gyermeke – is aggódott érte, de elfogadták a döntését. A kárpátaljai orvos rengeteg embert mentett meg, így utólag sem bánja, hogy elvállalta a küldetést.
Megjegyezte, hogy külön meglepte, hogy a szovjet vezetés alatt egyetlen faluban sem talált templomot, a házak sarkaiban rejtőző ikonok azonban elárulták, hogy a helyiek a tiltások ellenére is vallásosak maradtak.
Csernobil öröksége napjainkban
„A hivatalos szovjet adatok szerint a csernobili robbanásnak mindössze 31 halálos áldozata volt, miközben a mentesítésre kivezényelt likvidátorok száma a becslések szerint a hat-nyolcszázezret is elérhette. Az emberek nem voltak felkészítve a védekezésre. Az a szemlélet uralkodott, hogy ami szovjet, az hibátlan, így sokáig elképzelhetetlennek tartották, hogy a Lenin nevét viselő atomerőműben baj történhet” – magyarázta.
A felrobbant reaktor közelében mért sugárzás óránként a 30 ezer röntgent is elérhette, miközben már néhány száz röntgen is halálos dózist jelent az emberi szervezet számára.
„Csernobil után drámaian megugrott a daganatos megbetegedések száma a fiatalok körében. A gyerekeknél 100 ezer vizsgált esetből mintegy 80 ezernél találtak valamilyen elváltozást. Ez nemcsak fizikai katasztrófa volt, hanem politikai is, amely a Szovjetunió szétesésének előjele lett.”
Szöllősy Tibor szerint a csernobili örökség napjainkban is jelen van, az orosz–ukrán háború és az erőmű körüli harcok tovább növelik egy újabb nukleáris katasztrófa kockázatát.
Úgy látja, hogy a 2025-ben megsérült, rozsdásodó acélszarkofág miatt a radioaktív szennyeződés visszaszivároghat a környezetbe, de egy újabb becsapódásnak is beláthatatlan következményei lennének.
„Sajnos naponta ki vagyunk téve a veszélynek. Ezek a kósza bombázások bármikor megtörténhetnek, és egy eltévedt lövedék éppen ott csapódhat be, ahol a legnagyobb kárt okozza. Ha a zaporizzsjai atomerőművet nézzük, több blokk kapcsolódik össze, így sajnos az újabb atomkatasztrófa lehetősége sem zárható ki.”
Hozzátette, hogy Csernobil térsége a jelenlegi becslések szerint mintegy 20 ezer év múlva válhat újra biztonságosan lakhatóvá, a sugárzás hatása pedig hosszú, lassú folyamatként marad jelen.
„A Föld nem egyesek tulajdona, hanem mindenkié, ezért vigyáznunk kell rá. Az atomenergia egy rendkívüli erő, amit az anyatejhez hasonlítok: ahogy táplálja és életben tartja a gyermeket, úgy képes az atomenergia is hosszú távon biztosítani az emberiség fejlődését. Ha vigyázunk rá, békében együtt élhetünk vele”
– mondta a csernobili halálzóna magyar orvosa.
Szöllősy Tibor bízik benne, hogy a tragédiából sikerült levonnia a világnak a tanulságokat. Mint mondta, habár szigorítottak az ellenőrzéseken, és a reaktorokat is átalakították, a nukleáris veszély kockázata nem szűnt meg teljesen.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: kisalfold.hu
Kapcsolódó: