Szent Márk-napi búzaszentelés Beregdédában

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén sem maradt el a Szent Márk-napi búzaszentelés a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében. Az elmúlt években Kígyóson, Macsolán, most pedig Beregdédában gyűltek össze a hívek. Eredetileg a falu határában lévő mezőn került volna sor a búzaszentelésre, de a viharos szél miatt a közös áhítatot a beregdédai templomban tartották meg.

Molnár János beregszászi esperes-plébános az összegyűlteknek elmondta, hogy sok-sok éve Szent Márk evangelista ünnepéhez kapcsolódva könyörgő napot tartanak a jó termésért.

„Ma a mindennapi kenyérért, a jó termésért való imádság hozott össze minket. Jézus szava biztat: “Kérjetek és adatik”. Az Ő biztatására kérjük mi is a mindennapi kenyerünket. Imádkozzunk különösen azért, hogy a gondunkat viselő Isten, kedvező időjárást adva, megadja földünknek a termést, és gondoskodjon rólunk, gyermekeiről”

– fejtette ki az emléknap lényegét.

„Itt a tavasz, fák rügyeznek,

Áldd meg a mi vetésünket,

Búzánk, árpánk aratásra,

Hadd szökjön fel dúsan szárba” – hallhattuk a kezdőénekben. Az ember legalapvetőbb szükségletével fordul Istene felé: adjon számára elegendő eledelt, és ehhez biztosítson megfelelő időjárást.

Az ének minden versszakához könyörgés is társult, melyben Isten áldását kérték a négy égtájra, valamint az ember munkájára és igyekezetére.

Közben a Mindenszentek litániája is elhangzott, mely által minden szentnek a közbenjárását is kérték a jó termésért mondott imában.

Molnár János atya a négy égtáj felé fordulva négy evangéliumot olvasott fel. Szent Lukács könyvéből az a rész hangzott el, amikor Jézus kéri, hogy ne aggodalmaskodjunk az öltözködésünk és az ennivalónk miatt, hiszen Mennyei Atyánk még a rét liliomairól, az ég madarairól is gondoskodik! Hát még az emberről!

Szent Márk könyvéből a magvetőről szóló példabeszédet olvasta fel, melyben Jézus párhuzamokat mutat be a lelki életünk és a magvetés között. Arra buzdít, hogy ne csak a kertünkben legyen jó termőföld, és ne csak a kertünkben munkálkodjunk, hanem a lelkünk erényeit is gyarapítsuk, hogy szászszoros termést hozzanak.

Szent Máté könyvéből a kenyérszaporítás történetét hallhattuk. Egy olyan esetről volt szó, amikor Jézus valóban táplálékot adott az éhes tömegnek. A kenyérszaporítás történetéből láthatjuk, hogy Isten, ha ad, bőségesen ad, még maradékuk is volt bőven. Ma sincs ez másképp: ha igaz hittel kérünk, akkor az Isten sokkal többet ad, mint amennyire számítottunk.

Szent János evangéliumából pedig a szőlőtő és a szőlővesszők hasonlatát olvasta fel, mely által Krisztus emlékeztetett bennünket arra, hogy ha övéi vagyunk, őhozzá tartozunk, csak akkor hozhatunk bőséges termést.

Az evangéliumok után következett a Te Deum, mellyel a jelenlévők dicsőítés által hálát adtak Istennek nagyságáért, mindenhatóságáért, jóságáért, szeretetéért.

A szertartás végén közösen énekelték el a magyar himnuszt. A jelenlévők vihettek haza a szentelt búzából, hogy imakönyvben tárolva emlékeztesse őket Isten végtelen gondviselésére.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma