Kárpátalja ma: a csománfalvai bivalyfarm
A técsői járási Csománfalván működik az a bivalyfarm, amely a hagyományos állattartás megőrzését, a gazdálkodás fejlesztését és a térség turisztikai vonzerejének erősítését egyaránt szolgálja. A gazdaságot 2015-ben alapította a település szülötte, Rozman Ivan.
Jelenleg a farmon 28 bivalyt tartanak, köztük egy bikát és 27 tehenet, emellett négy ló is található a gazdaságban. Korábban mangalicát, romanov és dorper juhokat, valamint kárpáti juhokat is tenyésztettek.
A farmon bivalytejből és -húsból készült természetes termékeket állítanak elő. Többek között sajtot, túrót, rjazsenkát (egy hagyományos erjesztett tejtermék – a szerk.), joghurtot, tejet, kolbászkészítményeket és szárított húsárut készítenek. A termékek a csománfalvai „Velet” üzletben vásárolhatók meg.

A gazdaság tulajdonosa szerint a farm létrehozásának célja nemcsak a mezőgazdasági tevékenység fejlesztése volt, hanem a kárpátaljai bivalytenyésztés hagyományainak újjáélesztése is. A farm mára a Técsői járás egyik helyi turisztikai látványosságává vált, amely turistákat és a természetes termékek kedvelőit egyaránt vonzza.
A jövőben a gazdaság tervei között szerepel a bivalyállomány bővítése, valamint a tejtermékgyártás további fejlesztése.
A bivalytartásnak Kárpátalján régmúlt hagyománya van
A múltban a bivalyokat széles körben alkalmazták a mezőgazdaságban, különösen a hegyvidéki térségekben, ahol erejük és teherbírásuk nagy segítséget jelentett a mindennapi munkában. Napjainkban a bivalytenyésztés újjáélesztése fontos szerepet játszik a helyi kulturális örökség megőrzésében és a gasztronómiai turizmus fejlesztésében.
Forrás: a Técsői Járási Katonai Közigazgatás nyomán
