Ballagás a Mátyfalvi Gimnáziumban

Öt diák fejezte be alsó tagozatos tanulmányait idén a Mátyfalvi Gimnáziumban, s akaszthatott tarisznyát a vállára. Ballagásukat június 2-án tartották.

Tanítójuk, Szviscsó Szilvia vezetésével zenés, verses, táncos előadást mutattak be a jelen lévő társaik, pedagógusaik és családtagjaik előtt.

Az iskola nevében Setelja László igazgató gratulált a gyermekeknek, és átadta nekik az elemi tanulmányok befejezését igazoló okmányokat.

Csuha Vivien igazgatóhelyettes is búcsúzott a negyedik osztályosoktól. Kiemelte, hogy az osztályfőnök számára azért is különleges volt az eltelt négy év, mert a saját kislányát is a tanítványai között tudhatta.

Pősze Roland mátyfalvi görögkatolikus pap is szólt a jelenlévőkhöz: a jutalom fogalmát helyezte beszéde középpontjába. Arra hívta fel a figyelmüket, hogy mekkora jutalom volt az, hogy a ballagók egy családias intézményben tanulhattak négy éven át, ahol elsajátíthatták az írás, olvasás és számolás képességét, valamint ahol barátokat is szerezhettek.

A továbbiakban a gimnázium első osztályos tanulói köszöntek el iskolatársaiktól. Nem mindennapi ajándékot készítettek végzős társaik számára: egy olyan „szeretetbefőttet” adtak át nekik, melybe szeretetet, kitartást, jóságot, kedvességet és egyéb jó érzéseket tettek, hogy majd a nehéz időkben is legyenek tartalékaik a ballagóknak.

Az ünnepi esemény zárásaként szeretetlakomával vendégelték meg az iskola tanulóit, a ballagókat és hozzátartozóikat.

A ballagó diákok mind magyar tannyelvű intézményben folytatják szeptembertől tanulmányaikat.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →