Áramszünet volt a zaporizzsjai atomerőműben

Teljes áramszünet alakult ki a megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben – közölte július 3-án az ukrán Enerhoatom. A tájékoztatás szerint megszakadt az erőmű és az ukrán villamosenergia-rendszer közötti egyik nagyfeszültségű távvezeték kapcsolata, ezért az atomerőmű saját rendszereinek működtetését átmenetileg dízelgenerátorok biztosították.

Az Enerhoatom hangsúlyozta, hogy minden olyan eset, amikor az erőmű elveszíti a külső áramellátását, komoly nukleáris és sugárbiztonsági kockázatot jelent, mivel a reaktorok és a kiégett fűtőelemek hűtéséhez folyamatos energiaellátás szükséges.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megerősítette, hogy

a zaporizzsjai atomerőmű a teljes körű orosz invázió kezdete óta immár 21. alkalommal maradt külső áramellátás nélkül.

A szervezet helyszíni szakértői szerint a harci cselekmények miatt működésbe léptek a távvezetékek védelmi rendszerei. A dízelgenerátorok biztosították a reaktorok hűtését és a létfontosságú biztonsági rendszerek működését, később pedig sikerült részben helyreállítani az áramellátást, bár az egyik vezeték továbbra sem üzemel.

A NAÜ főigazgatója, Rafael Grossi ismét arra figyelmeztetett, hogy a történtek jól mutatják az atomerőmű nukleáris biztonságának sérülékenységét, és a katonai önmérséklet fontosságát egy esetleges nukleáris baleset elkerülése érdekében.

A hat, 2022 óta hidegleállítási állapotban lévő reaktorral működő zaporizzsjai atomerőmű továbbra is orosz megszállás alatt áll. Az ukrán és az orosz fél rendszeresen egymást teszi felelőssé az erőmű környezetében zajló katonai műveletekért.

Kárpátalja.ma

Forrás: Радіо Свобода

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →