Veszélyes kártevő jelent meg Ungváron

Ungváron azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogarat (Agrilus planipennis), amely rendkívül veszélyes kártevő, és akár 1–3 év alatt is elpusztíthatja a fertőzött fákat. A felfedezést követően a 128. dandár Hősei utcában 0,1 hektáros területen karantént rendeltek el.

A kártevő jelenlétét egy június végi helyszíni vizsgálat során észlelték. A munkában az ungvári városi tanács szakemberei, növényegészségügyi laboratóriumi munkatársak és állami növényvédelmi felügyelők vettek részt. A begyűjtött minták laboratóriumi vizsgálata megerősítette a bogár jelenlétét.

A kőrisrontó karcsúdíszbogár az egyik legveszélyesebb inváziós rovarfaj. Lárvái a fakéreg alatt járatokat rágnak, megszakítva a tápanyagáramlást, ami rövid időn belül a fa pusztulásához vezet. Elsősorban a kőrisfákat támadja meg, de a szakemberek szerint más fafajokat – többek között szileket, nyárfákat, juharokat, nyírfákat, égereket, tölgyeket, gyertyánokat, hársfákat, mogyorót és diófákat – is károsíthat.

Ukrajnában először 2019-ben, Luhanszk megyében mutatták ki ezt a kártevőt, majd 2023-ban Kijev környékén is megjelent. Most először Kárpátalján is azonosították. A bogár gyakran tűzifával, fa csomagolóanyaggal vagy járművekkel terjed, a kifejlett egyedek pedig akár 20 kilométert is képesek repülni.

A fertőzés jellemző jelei közé tartozik a korona fokozatos elszáradása felülről lefelé, a kéreg alatt húzódó lárvajáratok, valamint a törzsön megjelenő 3–4 milliméteres, D alakú kirepülő nyílások.

A hatóságok már megkezdték a védekezést. Folyamatos megfigyelést végeznek, feromoncsapdákat helyeznek ki, szükség esetén kivágják és megsemmisítik a fertőzött fákat, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a harkályok védelmére, mivel ezek a madarak természetes módon pusztítják a kártevő lárváit.

A lakosságot arra kérik, hogy figyeljék a kőrisfák állapotát, és amennyiben D alakú nyílásokat vagy hirtelen száradó lombkoronát észlelnek, haladéktalanul értesítsék a növényvédelmi hatóságokat.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →