Szíves ég
Ha valaki, akkor a kárpátaljai ember jól ismeri a szívességek értékét. Már csak azért is, mert számunkra a pénz a legkevesebb. Abból mindig hiány van. Viszont a szívünk hatalmas, a kezünk segítőkész, odafigyelünk egymásra, és tudjuk, milyen szükségben lenni. Akármekkorát változott a világ, mi azért még mindig megtaláljuk egymást, ha kell.
De még mifelénk sem jár korlátlan hozzáférés minden szívességhez. Talán ismerős a helyzet, amikor kérsz valamit, és az illető visszakérdez: „Neked kell vagy másnak?”. Van olyan segítség, amiből rokon, barát, üzlettárs kaphat, a többieknek máshol kell keresgélniük. Mint tudjuk, a források nem végtelenek, okosan kell gazdálkodni velük.
De pont ilyenkor derül ki, hogy szívesség és szívesség között lehet ég és föld a különbség (meg amikor a másik érdemtelennek bizonyul rá).
Mi is a szívesség – fogalmi szinten?
A szívesség olyan kedves és segítő cselekedet, amelyet önkéntesen, mások érdekében teszünk, és nem várunk érte cserébe semmit.
Van egy gyors teszt arra, hogy felmérd, mekkora a szívességszinted. Figyeld meg, hogyan viseled, amikor segítesz valakin, és nem látod az eredményét. Vagy amikor pont, hogy hálátlanságba ütközöl. Ez így is rendben van? Vagy úgy érzed, olyanra pocsékoltad a javaidat, aki nem érdemelte meg?
A csalódottság, a kihasználtság, a megbántottság, a harag vagy a neheztelés azt mutatja, hogy segítőkész voltál, de nem teljesen önzetlenül.
A szívesség, bárhogy nézzük is, valamiféleképpen áldozat. Ha te a drága idődet, a pénzedet, a figyelmedet, a nehezen megszerzett tárgyaidat, képességeidet, kapcsolataidat a másik rendelkezésére bocsátod, az húsba vág.
De teheted ezt üzleti szándékkal, annak reményében, hogy ez egyszer majd valahogy még előnyödre válhat. Kezelheted befektetésként, ami később megtérül. Lehet mögötte egy tudattalan szándék, hogy magadhoz kösd a másikat, elnyerd a háláját és szükség esetén építhess a jóindulatára. És van, amikor csak azért segítesz, mert ez az elvárás.
„Alig várom, hogy hazamenjek. Teljesen kifáraszt az egész napi kedveskedés”
– mondta egyszer egy üzletember.
Az a szívesség, amit a Szentlélek terem, nem emberi erőlködésből fakad. Az több, mint egy segítőkész, előzékeny, udvarias, barátságos hozzáállás mások felé. És nem csak az otthon kapujáig tart.
Alapvetően nem is a másikról szól. Még csak nem is rólad. A tékozló Apa szívét mutatja meg. Isten hozzánk való irgalmát és kedvességét tükrözi.
Megérdemeljük mi Isten jóindulatát? Tiszták annyira a gondolataink, a szavaink, a tetteink, hogy Isten úgy bánjon velünk, ahogy mi bánunk másokkal – vagy Vele? Megérdemeljük a bocsánatát, a szabadítását, amikor újra és újra ugyanabba a gödörbe csúszunk vissza? Ugye, hogy nem. De neki eszébe sem jut megbántódni. Aki kiált hozzá, azt meghallgatja – századszor is. Aki kér, az kap. Aki keres, az talál. A zörgetőnek kinyitja az ajtót.
Jézus földi szolgálatában nem csupán udvarias gesztusokat jelentett a „szívesség”. A nap legnagyobb részében rendelkezésre állt. Soha nem kért ellenszolgáltatást, pénzt vagy hálát a csodáiért. Meggyógyította a betegeket. Jóllakatott ezreket pusztán könyörületből. Különös figyelmet fordított azokra, akiktől a társadalom elfordult. Megbocsátott a bűnösöknek. Senkit sem zárt ki a szeretetéből. Sőt, önként feláldozta magát, hogy megváltsa az embereket, anélkül, hogy erre bárki rászolgált volna.
Erre senki más nem képes. Önmagától semmiképp.
Pontosan ezért van szükség a bennünk élő Szentlélek munkájára. Hogy ő formáljon bennünket Krisztus-képűvé.
Hogy puhítsa a szívünket, amikor rajtunk keresztül akar munkálkodni. Válogatás nélkül, bárki felé, aki szükségben van.
Hogy felülírja az időhiányunkat, fáradtságunkat, figyelmetlenségünket, közömbösségünket, bizalmatlanságunkat és gyanakvásunkat, az elutasítástól való félelmünket, érzelmi kimerültségünket, korábbi rossz tapasztalatainkat.
Hogy megnyissa a szemünket arra, mink van, mit tudunk megosztani másokkal. Akkor is, ha ez hiányokat okoz majd nekünk.
Hogy elvegye a saját magunk féltését, és bizalmat adjon az Úr felé, aki csatornaként akar bennünket bevonni mások megmentésébe.
Amikor a Lélek szerint gyakoroljuk a szívességet, olyankor nem a magunkéból adunk. Nem kell félni attól, hogy nekünk így kevesebb lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki az Úrban bízik, az gyarapodik; aki bölcsen él, az megmenekül; és nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek. (Péld 28,25–27)
Nem baj, ha még nem tartasz ott, hogy bárkit a szívedre ölelj. De lehet ez egy jó cél, amiben növekedni tudsz lépésről lépésre.
Hogy miért kellene?
Azt mondják, egy összeszorított marokból nem lehet kiszedni semmit – de belerakni sem lehet.
Csak képzeld el azt az arcot, ami egy összeszorított marokhoz jár. Idézd magad elé azt is, aki szeretettel, örömmel segít.
Aztán döntsd el, a két arc közül melyiket szeretnéd a tükrödben látni.
Olasz Tímea
Forrás: TeSó blog
Nyitókép: illusztráció, Pixabay
