Szinte teljesen eltűntek a kolorádóbogarak Voliny megyében
Rendkívüli jelenséget tapasztaltak idén az ukrajnai Voliny megyében: a burgonyaföldekről szinte teljesen eltűntek a kolorádóbogarak. A helyi gazdák és kutatók szerint az elmúlt mintegy harminc évben nem volt példa hasonlóra.
A Volinyi Állami Mezőgazdasági Kutatóállomás szakemberei 3,5 hektáron, 27 burgonyafajtát termesztenek, ám ebben a szezonban egyáltalán nem kellett rovarölő szerrel védekezniük a kártevő ellen. A kutatók szerint ugyanezt a jelenséget az Ukrajnai Burgonyatermesztési Intézet szakemberei is megfigyelték az ország több régiójában.
A szakértők a kolorádóbogarak számának drasztikus csökkenését elsősorban a hosszú téli fagyokkal, valamint az idei tavasz és nyár szokatlan időjárásával magyarázzák.
Az időjárási szélsőségek ugyanakkor a burgonyatermésre is kedvezőtlenül hatottak. Az agrármeteorológusok szerint a tartós aszály és a 36–39 Celsius-fokos hőség miatt a gumók nem fejlődtek megfelelő méretűre, miközben a térségben több történelmi hőmérsékleti rekord is megdőlt.
Forrás: agrotimes.ua
Nyitókép: nosalty.hu
