Sikeresen lezajlott a XVI. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor

Hat nap muzsika, tánc, játék, alkotás és közösségi élmény – így telt a XVI. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor, amelyet 2026. augusztus 10–15. között rendeztek meg Beregszászban. A tábor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében, a Magyar Kormány, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg. A tehetséggondozó program idén is azt bizonyította, hogy hagyományaink akkor élnek igazán, ha a fiatalok maguk is megismerik, megszeretik és továbbadják őket.

Tizenhatodik alkalommal gyűltek össze a népzene és néptánc iránt érdeklődő fiatalok, hogy egy héten keresztül közösen tanuljanak, alkossanak, muzsikáljanak és táncoljanak. A táborba 55-en 15 településről, 16 oktatási intézményből regisztráltak. Közülük 33-an vettek részt a tehetséggondozó héten 8 településről 9 oktatási intézményből.

TelepülésRésztvevők száma
1.Badaló1
2.Balazsér2
3.Beregszász23
4.Déda1
5.Gut2
6.Jánosi2
7.Nagybégány1
8.Nagybereg1
33
Oktatási intézményRésztvevők száma
1.Benei Gimnázium1
2.Beregszász Kossuth Lajos Líceum12
3.Beregszászi Bethlen Gábor Líceum5
4.Beregszászi Tarasz Sevcsenko Líceum4
5.Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium1
6.F. Potushnyak Beregszászi Líceum5
7.Jánosi Líceum1
8.Nagyberegi Dobrai Péter Líceum1
9.Tulipán Tanoda Magyar Művészeti Iskola3
33

A tábor szakmai vezetője, Szilágyiné Tóth Gabriella, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola népi játékok tanára, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének alelnöke immár tizenötödik alkalommal vállalt szerepet a program pedagógiai munkájában, második éve táborvezetői munkakörben. Az oktatók elhivatottsága és szakmai tapasztalata hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők ne csupán új ismeretekkel, hanem valódi élményekkel is gazdagodjanak. Elmondása szerint – „a táborban az a célunk, hogy megismertessük a gyerekekkel a népzenét és a néptáncot, és ha megszeretik, akkor a lakóhelyükön szeptembertől már folytathatják a tanulást. A hét elejei hangszerbemutató lehetőséget kínált arra, hogy minden gyerek kipróbálhasson egy-egy népi hangszert, így a hét folyamán minden fiatal alap szinten népzenélhetett. A muzsikusok pedig bepillantást nyerhettek a magyar néptánc csodálatos világába.”

Az idei táborban is gazdag szakmai program várta a gyermekeket. A résztvevők népi játékokkal, népi énekkel, néptánccal, valamint különböző hangszerekkel ismerkedhettek. Hegedűn, brácsán, cimbalmon, nagybőgőn, harmonikán és citerán tanulhattak, emellett kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. A szakmai munkát tizenkét oktató segítette, munkájukat pedig 6 egyetemi hallgató támogatta nevelőként.

A muzsikáról idén is a Csipkés zenekar gondoskodott, amelynek tagjai nemcsak a talpalávalót húzták, hanem a hangszeres oktatásban is aktívan részt vettek.

A táborban megszerzett tudás és az együtt töltött hét élményei egy ünnepi műsorban teljesedtek ki augusztus 14-én a Rákóczi Egyetem Átriumában megrendezett záró programon.

A záróműsor egyszerre volt ünnep és számvetés: megmutatta, mennyi mindenre képesek a fiatalok, ha lehetőséget kapnak arra, hogy tehetségüket kibontakoztassák. A színpadon nemcsak megtanult dallamok és tánclépések jelentek meg, hanem az egész hét közös munkája, öröme és összetartozása is.

A tábor augusztus 15-én zárul le, de a dallamok tovább szólnak, a megtanult tánclépések tovább élnek, és remélhetőleg egyre több fiatal kap kedvet ahhoz, hogy felfedezze és tovább vigye azt a gazdag örökséget, amelyet elődeinktől kaptunk.

Váradi Natália, programfelelős,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →