Jelentősen visszaesett Ukrajna gabonaexportja
Augusztus első 12 napjában mindössze 590 ezer tonna gabonát exportált Ukrajna, ami a szükséges mennyiség mintegy 30 százaléka – közölte Tarasz Viszockij ukrán agrárpolitikai miniszter.
A visszaesés fő oka, hogy július végétől leállt a tengeri folyosó működése, így az ukrán gabonaexport jelentős része alternatív útvonalakra kényszerült. A kivitt 590 ezer tonna mintegy 40 százalékát vasúton, további 40 százalékát a Duna térségén keresztül, 10 százalékát pedig közúton szállították. A fennmaradó mennyiséget néhány olyan hajó vitte ki, amely még augusztus elején el tudta hagyni az ukrán kikötőket.
A miniszter szerint az alternatív útvonalakkal legfeljebb a szükséges exportmennyiség 50 százaléka biztosítható, a tengeri szállítás újraindítása nélkül. A Duna térségében ráadásul az aszály is korlátozza a szállítási kapacitást.
Tárolási gondok is jöhetnek
Az ukrán agrárminisztérium egy másik problémára is figyelmeztet: a kukorica novemberi betakarítása után 8–11 millió tonnás gabonatárolási kapacitáshiány alakulhat ki. Ezt ideiglenes tárolókkal és úgynevezett gabonatároló zsákokkal próbálják áthidalni.
Ukrajna már nemzetközi partnereihez is fordult támogatásért: 10 millió dollárt kértek 2–2,5 millió tonna gabona ideiglenes tárolásának finanszírozására, a Világbanktól pedig további 25 millió dolláros támogatást igényelnek több mint 6 millió tonna kapacitás biztosítására.
Viszockij szerint egyelőre nem lehet megjósolni, mikor indulhat újra a tengeri export. Kijev ezért jelenleg elsősorban az alternatív szállítási útvonalak fejlesztésére összpontosít.
Akár 30 millió tonnára is visszaeshet az export
Ukrajna idén várhatóan több mint 80 millió tonna gabonát és olajos magvat takarít be. A belföldi fogyasztás és a szükséges tartalékok mintegy 20 millió tonnát tesznek ki, így normális körülmények között akár 60 millió tonna exportálható.
A miniszter ugyanakkor a jelenlegi helyzet fennmaradása esetén már egy jóval kedvezőtlenebb forgatókönyvet is elképzelhetőnek tart: az éves gabona-, olajosmag- és feldolgozotttermék-export akár 30 millió tonnára is csökkenhet.
Forrás: open4business.com.ua
Nyitókép: illusztráció
Kapcsolódó:
