Reményik Sándor: Mindenki megy…

Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova -
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.
Mindenki megy és mindenki lohol,
Egyik csomagol - másik haldokol.
Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:
Jövevények és vándorok vagyunk
És nincsen itt senkinek maradása. -
Néha borzadok s fázom élni, lenni:
Ebben a maradástalan világban
Nekem is útra kellene már kelni...
Körülnézek: ma este merre menjek?
S lassanként nem lesz már többé hova,
Nem lelek többé otthont, menhelyet -
Szabott a perc, az óra mostoha.
"A világ végezetéig veled!"
Ezt Jézus mondta, s ő is messze van,
Emmausba betért egy pillanatra - -
S a végtelen elnyelte nyomtalan.

1937

Forrás: Magas feszültség (1940)

Nyitókép: Reményik Sándor portréja Nagy István festményén, 1932 körül. Forrás: Wikimedia Commons