Gólya költözött a munkácsi határőrség egyik egységéhez
Különleges „vendég” telepedett meg a munkácsi határőr-parancsnokság egyik alegységének közelében: egy gólya, amely rövid idő alatt teljesen megszokta az ott szolgálatot teljesítő emberek társaságát.
Az Ukrán Állami Határőrség Nyugati Regionális Főosztályának tájékoztatása szerint a madár nap mint nap visszatér az egység területére, ahol láthatóan otthonosan mozog.
A gólya már nem fél az emberektől, megszokta a hangjukat és jelenlétüket. Nyugodtan sétálgat az udvaron, megpihen a pavilonban, sőt előfordul, hogy egyszerűen az udvar közepén hajtja álomra a fejét.
A határőrök szerint a szárnyas vendég rövid idő alatt az egység mindennapjainak részévé vált.
A gólya az ukrán kultúrában is különleges jelentőséggel bír: hagyományosan az otthon, a családi meghittség, az új élet, a béke és az újjászületés szimbóluma. Éppen ezért a határőrök számára különösen szimbolikusnak tűnik, hogy a madár éppen azok közelében talált új otthonra, akik az ország államhatárát őrzik.
