Jelentős támogatást jelentett a Schmitt-adomány

Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a KMKSZ tevőleges közreműködésével történt adományosztása ebben az esztendőben számos kárpátaljai magyar intézmény fejlesztését segítette elő, egyben jelentősen hozzájárult több kulturális és sportrendezvény megszervezéséhez is. Az alábbiakban a kedvezményezettek, vagyis a KMKSZ alapszervezeteinek, illetve középszintű szervezeteinek eredményeit összegezzük.

A nagyszőlősi járási Csepében az adomány elősegítette az I. és a II. világháború áldozatai emlékművének elkészültét. Salánkon a KMKSZ-alapszervezet rendbe hozta belőle a község emlékhelyének számító Mikes-kutat, valamint átfestették belőle a Rákóczi park szobrait, illetve kopjafáit. Nevetlenfaluban az alapszervezet jól sikerült Anna-bált szervezett. A KMKSZ Feketeardói Alapszervezete a pénzből a község református parókiájának üléstermébe 25 darab ülőszéket vásárolt. Mátyfalván jól sikerült sportnap került megszervezésre. Tiszapéterfalván az adomány hozzájárult ahhoz, hogy megoldódjon a sztálinizmus helyi mártírjainak emléket állító emlékmű megvilágítása. A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete pedig digitális fényképezőgépet, színes nyomtatót és fotótechnikai kellékeket, valamint több járási tanintézmény részére sportszereket vásárolt.

A beregszászi járási Gáton a Kovács Vilmos tehetségkutató verseny, Haláboron a gasztronómiai nap megszervezését segítette elő az adomány. Az adományból a KMKSZ Benei és Borzsovai Alapszervezetei államalapító Szent István királyunk tiszteletére, míg a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezete dr. Kalocsay Géza, a híres futballista születésének 100. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezéseket. A KMKSZ Zápszonyi Alapszervezete nyugdíjasklub, illetve teleház létrehozására fordította a támogatást. A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete pedig a kultúra és a sport javára: így pl. támogatta belőle az Újbátyúi–Bátyúi Vegyes Karnak a járás községeiben történt fellépéseit; több település magyarsága számára honismereti kirándulásokat szervezett Kárpátalja magyar történelmi emlékhelyeire, és több közösségi falunap alkalmával focitornák és képzőművészeti kiállítások is valósultak meg.

Az ungvári járási Gálocson megvalósult belőle a helyi oktatási-nevelési komplexum épülete feljáratának burkolatjavítása; Szürtében a református templom kerítésének felújítása; Nagygejőcön a református gyülekezeti ház felújítását segítették belőle, míg Minajban helyrehozták, illetve lefestették belőle a református templom tornyát.

A Munkácsi járásban Barkaszón a református templom orgonájának javítását, Csongoron a község általános iskolája részére egy fénymásoló és fűnyíró vásárlását, míg a Beregrákosi Általános Iskolában a magyar szaktanterem fejlesztését, ill. a tanári szoba és a folyosó lambériázását segítette elő az adomány.

A Felső-Tisza-vidéken Rahón a helyi KMKSZ-alapszervezet műkedvelői részére fellépő ruhákat, Visken az óvoda magyar csoportjának polcrendszert, míg a kőrösmezői középiskola részére vetítőt vásároltak. A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete a középszint aktivistáinak egy honismereti kirándulást is szervez a Szolyva–Verecke–Munkács útvonalon.

fzs
Kárpátalja hetilap