Üzemanyagárak: Fico rendkívüli uniós csúcsot hívna össze

Az üzemanyagárak alakulása okot ad rendkívüli EU-s csúcs azonnali összehívására annak érdekében, hogy a kialakult helyzetre uniós szinten születhessen megoldás – jelentette ki a szlovák miniszterelnök kedden a közösségi médiában is közzétett állásfoglalásában, hozzátéve: ennek szellemében fordul a V4-országokhoz (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) is a csoport soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfőjeként.

Robert Fico úgy vélekedett: visszás, hogy a jelenlegi benzin- és dízelárak mellett az Európai Unió (EU) magára hagyja a tagállamokat, hogy egyénileg küzdjenek meg az olajválság fenyegető kihatásaival.

„Az, hogy tőlünk, a tagállamoktól azt várják, hogy a nyugdíjak, az egészségügy vagy az oktatásügy kárára kompenzáljuk az üzemanyagok csillagászati árait, annak mutatója is, hogy az EU képtelen megoldásokat találni, de elsősorban az unió cinikus hozzáállását mutatja” – vélte Fico, hozzátéve: mindemellett az unió szankciók terhe mellett még takarékosságra is utasítja a tagállamokat.

Megjegyezte: ha az EU százmilliárdokat költ Ukrajna támogatására az ott zajló háborúban és ezzel összefüggésben képes rendkívüli csúcsértekezleteket összehívni, akkor „eljött az ideje, hogy az Európai Bizottság megmutassa, hogy olyan apróság is érdekli, mint az EU-s polgár, annak örömei és manapság főként gondjai.”

A szlovák miniszterelnök kijelentette: kormányának az a célja, hogy az üzemanyagok árát az unió „olcsóbb felének” tartományában tartsa, ami – mint mondta – egyelőre sikerül is, és ezen célkitűzés mentén alternatív intézkedések kidolgozását tervezik, az árakra vonatkozó jogszabályokra és a Slovnaft olajfinomítóval történő jó együttműködésre támaszkodva.

Forrás: Ukrán Elnöki Hivatal/korábbi felvétel

MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →