Országzászló-adományozási ünnepségek Mezőváriban és Szalókán

Kárpátalján elsőként a Mezővári és a Szalókai Református Gyülekezeteknek adományozott országzászlót a Nemzeti Társas Kör.

Az 1992-ben létrehozott szervezet fő célkitűzése a hiteles magyar történelem tanításán túl a magyarság egységének erősítése, a magyar nemzettudat táplálása, a nemzet erkölcsi felemelése.

Mezőváriban pünkösd vasárnapján ünnepi istentisztelet keretében adták át a nemzeti szimbólumot. A templomban összegyűlt híveket és a vendégeket Berki Károly, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte. Felvezető beszédében szólt a történelem viharairól, arról, milyen nagy jelentősége volt mindig is a magyarság szempontjából a nemzeti lobogónak, mely nemzetünk összetartozásának jelképe. A magyar trikolór kapcsán a benne szereplő három szín szimbolikájáról is szólt, melynek jelentését napjainkban sajnos a magyarok közül sem mindenki ismeri. A piros szín jelképezi a bátorságot és az erőt, a fehér a tisztaságot és a becsületet, a zöld pedig a reményt. Berki Károly külön köszöntötte az NTK elnökét vitéz lovag Erdős László nyugállományú honvéd ezredest, a kör elnökét.

2612_2
A lobogó a mezővári református templom karzatán
A nemzeti jelképet Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke áldotta meg, amelynek ünnepélyes felvonása közben a hívek ajkáról felhangzott a Szózat.

Szalókán tárogató szólt a református templom tornyában, majd megszólaltak a harangok is, hívogatva a falu népét a pünkösdhétfői istentiszteletre, amelyen Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese hirdetett igét, majd köszöntötte az NTK küldöttségét és Mecseki Zoltán ungvári magyar konzult. Tarnóczy Balázs, a NTK alelnöke bemutatta az országzászlót, melyet az 1868-as Magyar Országgyűlés által elfogadott középcímerrel ékesítettek.

„Hirdesse a zászló országunk fennállását, a magyarság együvé tartozását és jövendőbeli fennmaradását a következő ezer esztendőben is” – mondta ünnepi beszédében vitéz lovag Erdős László nyugállományú honvéd ezredes.

Bátori József, a helyi gyülekezet és az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka, a „KMKSZ”-UMP járási tanácsi képviselője Isten igéjével mondott köszönetet az országzászlóért.

Kárpátalja

Fotó: reformatus.com.ua