Verhetetlen ajánlat
A múlt napi igeolvasás során az alábbi igeszakaszt olvastam, amit most szeretnék veletek is megosztani. A 91. zsoltár 14-16. verse így szól:
„Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt; felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.”
Amikor ezt újra elolvastam, valami egészen másképpen érintett meg benne.
A munkámból kifolyólag az a hasonlat jutott eszembe, hogy sokszor versenyzünk egy-egy projektért. Több cég ad ajánlatot ugyanarra a munkára, és mindenki próbál valamivel jobb ajánlatot adni. Jobb ár, jobb feltételek, nagyobb biztonság – valamit adnod kell, amivel a másik ajánlatánál többet tudsz nyújtani. S ahogy a fenti igét olvastam, döbbentem rá arra, hogy Isten itt egy verhetetlen ajánlatot ad az embernek. Azt mondja: ragaszkodsz hozzám? Megszabadítalak. Segítségül hívsz? Meghallgatlak. Háborúságban vagy? Veled leszek. Megmentelek. S megmutatom neked az én szabadításomat.
Mindeközben ez mégsem egy üzleti ajánlat, hiszen az üzletben mindkét fél ad valamit a másiknak. Istennél ugyanis nem arról van szó, hogy én teljesítek valamit, és akkor Ő tartozik nekem, hanem egy kapcsolatról. Ahogy tovább gondolkodtam ezen, egyre inkább megállított az első mondat:
„Mivelhogy ragaszkodik hozzám…” Zsolt 91,14
Elgondolkodtam, mit is jelent számomra ragaszkodni Istenhez? Ragaszkodni könnyű, amikor jól mennek a dolgok, választ kapok az imádságaimra, belső békességem van. Azonban amikor Isten útja nehezebbnek tűnik, problémákba, nehézségekbe ütközöm, nem is olyan egyszerű. Talán éppen itt kezdődik a ragaszkodás.
Hiszen a ragaszkodás nem csupán egy érzés, annál sokkal több. Számomra ez egyfajta döntés, hogy akkor is Hozzá fordulok, s ragaszkodom, amikor a körülmények nem a legkedvezőbbek, amikor könnyebb lenne másfelé menni. De ehhez sokszor meg kell, hogy álljak, s azt kell, mondjam: „Uram, én most még ragaszkodni sem tudok úgy Hozzád, ahogy szeretnék. De nem akarok elmenni Tőled. Segíts nekem Hozzád ragaszkodni.”
Mert számomra a hit nem azt jelenti, hogy mindig erős vagyok. S a hűség sem azt jelenti, hogy soha nem botlom meg, hanem azt, hogy amikor megbotlom, tudom, kihez akarok visszamenni. Eszembe jut Péter is, amikor Jézus megkérdezte a tizenkettőtől:
„Vajon ti is el akartok-é menni? Péter azt felelte: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” Jn 6,67-68
Nekem ez is ragaszkodás. Nem az, hogy mindent értek. Hanem hogy tudom, kihez menjek amikor megbotlom, erőtlen vagyok, tudom, kihez forduljak újra. S itt nem kerülhetjük meg azt a kérdést, még ha kényelmetlen is, hogy mennyi időt töltök/töltesz valójában az Úrral?
Hiszen ha azt mondom, hogy ragaszkodok valakihez, de alig töltök vele időt, akkor érdemes megvizsgálnom, mit jelent számomra ez a ragaszkodás. Egy nap alatt olyan sok mindenre szakítunk időt: munka, telefon, hírek, közösségi média, üzenetek, teendők, szórakozás. De előfordul, hogy Istennek már csak azt a néhány percet adjuk, ami megmaradt.
A ragaszkodásunk valahol az időnkben is láthatóvá válik/kell hogy váljon. Nem azért töltünk Istennel időt, hogy kiérdemeljük a szeretetét, hanem azért, mert kapcsolatban akarunk lenni Vele. Ha valakit szeretek, keresem a társaságát, beszélek vele. Meghallgatom. Meg akarom ismerni. És ez szerintem Istennel is így van. Nem csak akkor keresem, amikor baj van, amikor szükségem van valamire, hanem egyszerűen azért is, mert Őt akarom megismerni. Maga az ige is ezt mondja:
„… felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet.” Zsolt 91,14
Ismeri. Kapcsolat van közöttük. S minél több időt töltök az Úrral – az Igében, imádságban, csendben –, annál inkább lehetőségem van arra, hogy a gondolkodásomat, az értékeimet és a döntéseimet Hozzá igazítsam.
Ebben a világban erre szerintem különösen nagy szükségünk van. Nagyon materiális világban élünk. Azt hisszük el könnyen, amit látunk, amit megfoghatunk, amit bizonyítani tudunk. Sokszor azt érzem, hogy Tamásnál is tízszer kételkedőbbek vagyunk. Különösen a problémákban, nehézségekben.
S itt számomra talán még ennél is erősebb az, ami utána következik:
„Vele vagyok háborúságában.” Zsolt 91,15
Isten nem azt mondja, hogy nem lesz háborúság, nehézség. Nem azt mondja, hogy ha hiszel benne, akkor minden könnyű lesz. Nem lesz problémád, félelmed, kísértésed, vagy olyan időszakod, amikor nem tudod, merre tovább. Hanem azt mondja: vele vagyok.
És amikor ezt olvasom, nekem szinte olyan, mintha Isten megállna ott, ahol éppen vagyok. Leülne mellém, rám nézne, és azt mondaná: Itt vagyok. Nem kell egyedül végig menned ezen.
Isten ismer engem, és téged is, ismeri életünk minden napját. Ismeri a gyengéseinket, félelmeinket. Azokat a harcainkat is, amelyeket talán senki más nem lát. Mi több, vannak olyan pillanatok az életben, amikor már nem tudunk mást tenni, nem látjuk a következő lépést. S éppen ezért olyan hatalmas ígéret:
„Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt.” Zsolt 91,15
Hiszem, hogy ennek nem csak vasárnap kell hatással lennie rám, vagy amikor az igét olvasom. Ennek hétfő reggel is működnie kell, a munkában, egy nehéz döntésben, egy konfliktusban, amikor valami nem úgy alakul, ahogyan elterveztem. Ha ennél az igénél megállok, és ehhez kezdem igazítani a gondolkodásomat, az értékeimet, a döntéseimet és a jellememet, akkor ez egyfajta zsinórmérték lehet az életemben.
A zsoltár végén ezt olvassuk:
„Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Zsolt 91,16
Mindezek által lett ez az igeszakasz számomra olyan, mint egy verhetetlen ajánlat, mert Isten nem csak valamit akar adni nekünk. Önmagát adja. És talán a kérdés számomra most már nem csak az, hogy: Mit ad nekem Isten? Hanem az is: Én mennyire ragaszkodom Hozzá?
Sütő Norbert
Forrás: teso.blog