Garay János: Élet és álom

Gyermekéve ős honából,
Kis világa szűk lakából
A fiú bolyongni mén;
S hagyva völgye hűs virányát,
Messze, messze szebb hazát lát;
Ott, ah ott a messzeségből,
Int reményem kék ködéből,
Ideálok látkörén:
„Ott, ah ott a messzeségből,
Int reményem kék ködéből,
Túl e szűk völgy oldalán;
Arra bolygok, arra térek!
Csak ha téreit elérem,
Lesz boldogságom talán.”

S a fiú lép, s a fiú mén,
Szebb jövőnek intő jelén,
Vérözönben napja kél;
Küzd az élet záporával,
Küzd a sorsnak viharával;
De reménye csalfa fénnyel,
De jövője szép reménnyel,
Mindig messzebb, messzebb kél.
Küzd az élet záporával,
Küzd a sorsnak viharával;
S dől a bajnok végre romban.
S hol van a szép, hol a kék köd?
Hol van a várt boldogságod?
Álom volt az, álom csupán!