Hajléktalanokkal reggelizett, majd felmentett egy bíborost a pápa

Ferenc pápa négy hajléktalan társaságában költötte el reggelijét 77. születésnapján a Vatikánban kedden.

Nap közben érkezett a hír arról, hogy felmentett a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció tagjai közül egy konzervatív amerikai bíborost, aki hosszú ideje bírálja az abortuszt és az azonos neműek házasságát – közölte kedden a The New York Times (NYT) című amerikai napilap.
A Szentszék melletti római negyed utcáin élő férfiakat az alamizsnaosztással megbízott vatikáni tisztségviselő hívta meg a pápa által celebrált reggeli szentmisére – közölte a Vatikán. A mise után az egyik hontalan férfi kutyájával együtt jelent meg a pápa társaságában.
A közlemény szerint Ferenc pápa a személyzet tagjait is meghívta a családias hangulatú összejövetelre a Szent Márta-házban, ahol az egyházfő a megválasztása óta lakik.
Felmentés
A római katolikus egyházzal foglalkozó szakértők szerint a pápa hétfői döntése, mellyel felmentette Raymond L. Burke amerikai bíborost, egyfajta jelzés: a Vatikán kész szembemenni az egyház eddigi szerkezetével is annak érdekében, hogy a katolikus közösség minél befogadóbb lehessen.
A pápa „azt mondja, hogy nem kell konzervatívnak lenni ahhoz, hogy püspök válhasson valakiből” – mondta Alberto Melloni, egy liberális katolikus kutatóintézet, az olasz XXIII. János pápa Alapítvány igazgatója, és hozzátette: „Jó püspököket akar, függetlenül attól, hogy konzervatívak vagy liberálisak-e”.
A hivatalából felmentett Raymond L. Burke bíboros 2008-ban érkezett a Vatikánba, előtte pedig érsekként szolgálta az egyesült államokbeli St. Louis katolikus közösségét. Múlt héten az amerikai főpap burkoltan bírálta Ferenc pápa álláspontját, miszerint az egyháznak kevesebbet kellene foglalkoznia az abortusszal és az azonos neműek házasságával. Burke bíboros az EWTN katolikus televíziós csatornának adott interjúban úgy vélekedett, hogy ezekről a témákról „sosem beszélhetünk eleget”.
A NYT szerint márciusi megválasztása óta Ferenc pápa arra törekszik, hogy befogadóbbá tegye az egyházat, és átszervezze, valamint tüzetesen átvizsgálja az egyházat irányító római kúriát. Burke bíboros továbbra is Vatikán legmagasabb kánonjogi bíróságának egyik elöljárója, elemzők azonban úgy vélik, hogy leváltása a Püspöki Kongregáció tagjainak sorából jelentősen csökkenteni fogja befolyását.
„A Püspöki Kongregáció az egyik legfontosabb szerv a Vatikánban. Ők döntenek arról, hogy – bárhol a világon – kit nevezzenek ki püspökké” – magyarázta Thomas J. Reese jezsuita tiszteletes. Burke bíboros helyére az egyházfő a washingtoni Donald Würl bíborost választotta, aki az egyház mérsékeltebb irányvonalát képviseli.

Forrás: mno.hu