„Meg kell őriznünk hagyományainkat” – Betlehemes találkozó Beregszászban
A karácsonyi ünnepkör fontos eleme a Jézus születéséhez kapcsolódó, egyházi kötődésű, de népies elemekkel kibővült, humoros elemekkel gazdagodott betlehemezés, mely több községben még a vallásellenességet – paradox módon – „államvallássá” tett szovjetrendszerben sem szűnt meg. A rendszerváltás óta pedig valóságos reneszánszát éli, nem egy faluban újjáéledt ez a hagyományos népszokás, lassan két évtizede pedig a KMKSZ szervezésében minden esztendőben megtartják a kárpátaljai magyar betlehemes csoportok találkozóját, melynek az idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nyújtott otthont.
A rendezvény kezdete előtt a hét kárpátaljai magyar községből érkezett csoportok Beregszász közös karácsonyfájához, a Vérke-parti város főterén magasodó, impozáns méretű, szépen feldíszített fenyőfához vonultak, ahol a salánki betlehemesek ajkán karácsonyi ének fakadt, melybe a többi csapat is bekapcsolódott, miközben a járókelők látható érdeklődéssel nézték-hallgatták végig a hagyományőrzők spontán előadását.


Punykó Mária kifejtette: a betlehemes csoportok küldetést teljesítenek. Minden népnek megvan a hagyományvilága, melyet nem szabad veszni hagyni. Nekünk, itt élő magyaroknak is egyik néphagyományunk a betlehemezés. S ahogy a csoportok tagjai magukkal hordozzák szépen felékesített betlehemüket, úgy kell vinni – tovább vinni – ezt a szép hagyományt.

A fellépéseket követően Hutterer Éva a KMKSZ emléklapjait nyújtotta át a betlehemes csapatok felkészítőinek. Punykó Mária a zsűri elnökeként örömmel szólt arról, hogy a csoportok mindegyike színvonalasabb játékot mutatott be, mint tavaly, a találkozóknak köszönhetően tanulnak egymástól, és fejlődnek. Persze, az idősebbek – s ez természetes is – jobban fogalmaznak, mint a kisebbek. Kiemelte, hogy a salánkiakra és a sárosorosziakra egyaránt jellemző a szép éneklés és kiejtés, az érett előadás, ők magasan túlhaladják az átlagot, kiemelkednek a mezőnyből. Felhívta a figyelmet arra, hogy vidékünkre általában nem jellemző a betlehemes bábjáték, viszont a mezővári bábjátékot már a XX. század elején is lejegyezték a gyűjtők, s Tiszacsomán és Badalóban is hagyománya van ennek a népszokásnak.
Értékelése során fontosnak tartotta, hogy a csoportok – előadásaik alkalmával – az autentikusság jegyében őrizzék meg a régi, hagyományos kifejezéseket, ne változtassanak rajtuk. Majd kihirdette a zsűri döntését, melynek során az előadás színvonalának értékelése mellett azt is figyelembe veszik, hogy minden évben más és más kárpátaljai csapatok vegyenek részt a Debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozón. Jövőre a mezőváriak, a tiszacsomaiak és a tiszaásványiak fogják képviselni vidékünket. A salánkiak, illetve a sárosorosziak pedig – magas szintű előadásuk eredményeként – különdíjat kaptak a zsűritől.
Végezetül Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára is üdvözölte a megjelenteket, és megköszönte az előadásokat a résztvevőknek és felkészítőiknek.
A rendezvényt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatta.
