Kárpátalja kormányzója nem engedi a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálását

Valerij Luncsenko, Kárpátalja nemrég kinevezett kormányzója kedden Ungváron világossá tette: nem fogja megengedni, hogy nemzetiségi alapon destabilizálódjék a helyzet a részben magyarok által is lakott megyében.

„Nem fogom megengedni a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálását, Kárpátaljából nem lesz második Krím” – jelentette ki Luncsenko.
Kormányzóként tartott első sajtókonferenciáján elmondta, tudatában van annak, milyen fontos a nemzetiségi kérdés Kárpátalján, ahol több kisebbség, kultúra és vallási felekezet él egymás mellett. Közölte, hogy a nemzetiségek ügye azért is közel áll hozzá, mert az édesanyja – mint fogalmazott – színmagyar.
Az ukrajnai megye vezetője kifejtette: Kárpátalján nem fenyeget olyan helyzet, amilyen a Krímben kialakult, hiszen a megyével szomszédos országok egyikének sincs területi követelése Ukrajnával szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem fogja megengedni, hogy nemzetiségi alapon destabilizálják a helyzetet Kárpátalján, a vidékből nem lesz második Krím. Hozzátette: fő feladatának a stabilitás és a nyugalom biztosítását tekinti, és hamarosan találkozni fog a Kárpátalján élő nemzetiségek vezetőivel. „Kárpátaljának jó példával kell elöljárnia Ukrajnában a nemzetiségi békét és a stabilitást illetően” – emelte ki.
Luncsenko azt is említette, hogy a múlt héten Kijevben találkozott a Kárpátaljával szomszédos országok nagyköveteivel, és a napokban Ungváron ismét találkozót tervez velük.
A kormányzó közeljövőre vonatkozó terveivel kapcsolatban kifejtette: határozottan fog fellépni a korrupcióval szemben, de – mint ígérte – nem kezd boszorkányüldözésbe, az állami tisztségeket betöltő és azokba újonnan kinevezendő vezetők politikai hovatartozása számára mellékes kérdés, szerinte esetükben a legfontosabb a szakmai felkészültség és a tisztesség.
Elmondta: komolyabb beruházások egyelőre nem jöhetnek szóba, mert a megyének csak annyi pénze van, hogy abból csak a béreket, nyugdíjakat és szociális segélyeket tudja stabilan fizetni.
Varga Béla
MTI