A daganatos gyerekek fele meghal Ukrajnában

Ukrajnában évente több mint ezer gyermeknél diagnosztizálnak daganatos megbetegedést.

A gyermekhalálozás második leggyakoribb oka világszerte a rák, míg az első helyen a balesetek állnak. Ukrajna a daganatos betegek halálozási mutatóit tekintve az ötödik helyet foglalja el Európában, ugyanis százezer lakosból öt gyermek nem éli túl a rákkal való küzdelmet.
A gyermekkori daganatos megbetegedések közül a legelterjedtebb a leukémia és az agydaganat, melyek gyakorisága a rákos fiúk körében 49,1 százalék, a lányoknál pedig 43,1 százalék.
–Európában tíz daganatos gyermekből hetet meg tudnak gyógyítani, ha időben felismerik a betegséget, Ukrajnában azonban csak minden másodikat. Sok esetben azért halnak meg, mert pénz hiányában nem kapnak szakszerű ellátást – mondta Hrihorij Klimnyuk, az Ukrán Nemzeti Rákintézet gyermekonkológiai osztályának vezetője.
A szakértők szerint elsősorban azzal lehetne csökkenteni a daganatos megbetegedések okozta gyermekhalálozások számát, ha a szülők időben orvoshoz fordulnának. A rák hatékony kezeléséhez azonban a korszerű gyógymódok is szükségesek. A kórházakban fel kellene újítani az elavult berendezéseket és folyamatosan tovább kellene képezni a szakembereket.
Ukrajnában mindössze egy gyermekonkológiai központ működik, az Ohmatdit és néhány fiókintézete, azonban ezek az intézmények helyhiány miatt nem tudják fogadni az összes daganatos gyermeket.

Az unian.ua nyomán