Legendák Kárpátalján: Bustyaháza nevének eredete
Ha meghallom Bustyaháza nevét, a mai napig gyermekkorom vonatozásai jutnak eszembe.
Családi szálak kötnek Técsőhöz, Kárpátalja talán – elfogultságom nélkül is – legszebb, legrendezettebb kisvárosához, melyet annak idején vasúti úton közelítettünk meg. Gyakorta utaztunk látogatóba a család ott élő tagjaihoz. Már kislányként sem épp a türelmemről voltam híres, így a hosszú vonatút alatt gyakran szólt Édesanyámhoz a kérdés: „Ott vagyunk már?” Lassan aztán megtanultam, hogyan is következnek a vonatállomások szép sorjában, s tudtam: ha elértük Bustyaházát, már majdnem ott vagyunk. Így annyi év távlatából, voltaképpen ismeretlenül is kedves számomra Bustyaháza.
A Técsőtől mintegy kilenc kilométerre található település első említése 1373-ból való. A híres máramarosi sóútvonal mentén elterülve fontos szerepet játszott a vidék életében. A XVIII. századtól még sószállítási hivatal is működött itt. Érdekes hangzású nevét a román Bustea személynévből is eredeztetik, ám Kárpátalja számos településéhez hasonlóan Bustyaházának is megvan a maga sajátos története, mellyel nevének eredetét lakói magyarázzák.
„Ez a falu nagyon megszenvedte a tatárjárást. Miközben a férfiak kinn harcoltak a csatamezőkön, a tatárok lemészárolták a falu népét: asszonyokat, gyermekeket – mind.
Csak egy falubeli katona tért meg a harcokból, nem talált senkit, csak a síró gyermekét a romok között. Magához vette, kiment a Tisza partjára, ott kunyhót épített, halászgatott, nevelte egyetlen gyermekét. Hanem egy szörnyű éjszakán a Tisza kiáradt és magával vitte a gyermeket, aki odafúlt.
Az apa búnak engedte fejét, ott maradt a víz partján, kerülte az embereket, senkivel sem akart találkozni.
Azóta nevezik azt a helyet a bús atya házának.”
(A legenda megtalálható a Dupka György – Zubánics László által összeállított Szépasszony dombja című kötetben.)
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma