Mérkőzéseket rendeztek az Európa Ligában
Lezajlottak az Európa Liga második selejtező körének első mérkőzései. A sorozat e szakaszában három magyar és egy ukrán csapat volt érdekelt.
A Ferencváros az Albert stadionban látta vendégül a norvég Aalesundot. Az első percekben egyértelműen a Ferencváros játszott veszélyesebben, sorra alakították ki a zöldfehérek helyzeteiket. Az óriási hőségre való tekintettel a játékosok kétperces ivószünetet tartottak. A kényszerszünet után aztán jött a hideg zuhany: egy bal oldali beadásból Okoronkwo fejjel megszerezte a vezetést a norvégoknak a 27. percben. A gól után a Ferencváros kapuja elé szögezte a norvégokat, az Aalesund percekig nem lépte át a saját térfelét, igaz, a gól előtt is hasonló volt a helyzet. A 37. percben góllá érett a Fradi fölénye: Józsi játszott be a védők mögé, Oláh pedig 11 méterről a bal fölsőbe emelt, kiegyenlítve ezzel az állást. Az első félidőben a Ferencvárosnak gólokkal kellett volna vezetnie a helyzetek alapján, ehelyett 1–1-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A térfélcserét követően továbbra is támadásban maradt az FTC. A találkozóra kilátogató nyolcezer hazai szurkoló Abdi pazar góljában gyönyörködhetett. A támadó 20 méterről alányesett a labdának, amely a kint álló kapus feje fölött a kapuba hullott. A hátralévő időben a mérkőzés képe nem változott. Futószalagon érkeztek a hazai helyzetek, ám ezek egyikből sem sikerült gól szerezni. Összességében a Ferencváros túlzás nélkül lefocizta a norvég ellenfelét. Hiába játszott azonban hatalmas fölényben a Fradi, rengeteg helyzetet kihagytak így csak 2:1-s előnyről várhatják a visszavágót.
Döntetlent ért el pályaválasztóként az MVM Paks labdarúgócsapata az Európa-liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén Székesfehérváron a norvég Tromsö IL ellen. Az első felvonásban Kis Károly együttese dominált, de a kontrákra építő, masszív ellenfél benyomását keltő norvégok a 26. percben gyakorlatilag a semmiből szereztek vezetést a vendégek. Hans Norbye beadására Magnus Andersen érkezett, és öt méterről a védőket megelőzve előnyt szerzett a Tromsőnek. A szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék a jó iramú, nyílt mérkőzésen. Az 57. percben rögtön az első helyzetből gól szülessen, méghozzá a paksiak jól megérdemelt egyenlítő találata. Böde löbbölt a norvég védővonal mögé remek ütemben, ahol Vayer léphetett ki. A balszélső ziccerben indult útjára, de beérték, és már úgy tűnt, le is szerelik, amikor a paksiak kulcsembere mégis kicselezte magát szorongatott helyzetéből, még a norvég kapust is becsapta, majd a hálóba helyezett.Vayer Gábornak mégis akkor jött össze az egalizálás, megérdemelten. A Tromsö, igazolva a róla szóló híreket, egységes gárda benyomását keltette, a visszavágón hazai környezetben már nála lesz a helyzeti előny. De a Paksnak egyáltalán nem kell feltett kézzel csatába mennie: az első félidő mezőnyfölényére, majd a hátrányból való egyenlítésre bizton alapozhat idegenben is.
Története során először lépett pályára nemzetközi kupamérkőzésen a KTE. Éppen ezért nem csoda, hogy egész Kecskémét figyelme a kazah Aktobe elleni mérkőzésre összpontosult. Az összecsapás elején a hazai gárda dominált, több helyzetet is sikerült kialakítani Szivics mester fiainak. Gólra azonban egészen a 23. percig kellett várni, amikor is az alapvonaltól 25 méterre a baloldalról végezhetett el szabadrúgást Foxi. Középre tekerése után Radanovics emelkedett a legmagasabbra, és a 11-es pont magasságából a jobb sarokba bólintott, megszerezve a vezetést a házigazdáknak. A gól után magukra találtak a vendég, két helyzettel is jelezték, hogy nemcsak kirándulni érkeztek Magyarországra. Az 59. percben aztán a vendégnyomás sajnos góllá érett, Kosztics játszott a baloldalról a középen érkező Manéhoz, aki egy csellel elfektetett egy védőt, majd 20 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A hátralévő percekben felváltva adódtak helyzetek a csapatok előtt, gólt azonban egyik alakulatnak sem sikerült szereznie, így végül 1:1-es döntetlennel ért véget a Kecskemét első nemzetközi kupamérkőzése. A találkozót követően a hazaiak mester még egy büntetőt is számon kért a játékvezetőn. Az utolsó percekben Simon esett el védője mellett a 16-oson belül, büntetőt azonban nem ítélt a sípmester.
A játéknapon érdekelt egyetlen ukrán csapat a Vorszkla Poltava sikeresen szerepelt idegenben. Bezusz 30. és Januzi 38. percben szerzett találatának köszönhetően 2:0-ra tudott győzni az Északír Glentoran otthonában, szinte eldöntve ezzel a párharc kimenetelét.
nso.hu nyomán