Magyar feltalálók: Lénárd Fülöp, az első magyar Nobel-díjas

Egyes emberek életükben ragaszkodnak elveikhez, egy eszméhez. Felfedezőink életét és tevékenységüket tanulmányozva néhol szintén szembetűnik elkötelezettségük. Mindegyikük életében azonban a tudomány játssza a főszerepet. Amint tapasztaljuk, meglepetések mindig vannak. Így volt ez Lénárd Fülöppel is, aki kiváló tudósként indult, s mégis egy eszme – mely sokak életéért felelős – határozta meg életének nagy részét.
Lénárd Fülöpöt szokták az első magyar Nobel-díjasként emlegetni, de ez nem teljesen igaz: neveltetésére nézve magyar volt és élete végéig fenntartotta a kapcsolatot a magyar tudományos élettel, de ő maga más néphez tartozónak vallotta magát. 1862-ben született Pozsonyban. Otthon németül beszéltek, magyar iskolába járt és magyarnak nevelték. Kiskorától érdekelte a természettudomány, amit már a középiskolában megszeretett. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a vegytanórákat a helyi patikus tartotta, aki igazi kísérletek bemutatásával szerettette meg a szakmát tanítványaival. Az ifjú Fülöp a kísérleteket otthon is elvégezte egyik legjobb barátjával. Emellett előszeretettel foglalkozott a matematikával és a fizikával is. Élvezettel olvasta a magyar irodalom remekeit is.
Több egyetem után végül Németországba került, s élete hátralévő részét itt élte le. A magyar tudománnyal azonban továbbra is kapcsolatban maradt. 1897-től az Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1907-től rendes tagja volt, tagságát 1945-ben szüntették meg.
Életének meghatározó része volt, hogy Heinrich Rudolf Hertz megbízásából a katódsugárzást kezdte el vizsgálni, amelynek természetét addig nem sikerült tisztázni. Kutatásainak másik fontos területe a foszforeszcencia jelenségének vizsgálata. A fotoelektromos hatásra adott magyarázatát általában ma is elfogadják. Kísérletei során arra a következtetésre jutott, hogy a sugarak áthatolóképessége sebességüktől függ, és hogy a sugár negatív töltést visz magával. Az ő vizsgálatai vezettek el az elektron felfedezéséhez. Ezen az úton nem egyedül haladt. Lénárd saját tervezésű és készítésű csöveiből Wilhelm Conrad Röntgen is vásárolt, innen eredt elsőbbségi vitájuk a röntgensugarak felfedezésével kapcsolatban. Noha számos kitüntetést megosztva kaptak, a Nobel-díjat azonban Röntgennek egyedül ítélték oda 1901-ben. A csalódott Lénárd – akit 1901-től minden évben jelöltek – végül 1905-ben vehette át a fizikai Nobel-díjat katódsugaras kutatásaiért és atommodelljéért. A tudomány ennek ellenére is mellőzte, találmányait kétkedve fogadta, vagy nem ismerte el.
Idősebb korában a nemzeti szocializmushoz és a fajelmélethez csatlakozott, a hírhedt „Deutsche Physik” egyik vezéralakja volt. Hogy mi vezette elvéhez és leginkább fasiszta nézeteinek kialakulásához? Talán a sikertelensége. Noha kísérleti kutatásai sorra eredményezték a felfedezéseket, mondanivalóját egyre inkább elutasították, s a babérokat valaki más aratta le helyette. S akkor jött egy fiatal szabadalmi hivatalnok, aki megalkotta a relativitáselméletet, mégpedig úgy, hogy az teljességgel ellentmondott Lénárd alaptéziseinek, az éter létezésének. Albert Einsteinről beszélünk. Ez igen mélyen érintette Lénárdot, aki úgy érezte, hogy gúnyt űznek vele. Nem tétlenkedett, hanem rövid idő alatt jelentős ellentábort szervezett. Ennek egy része politikai ellenfelekből, frusztrált hazafiakból, a másik része pedig olyan tudósokból állt, akik elutasítottak minden új szemléletet. Lénárd igen kitűnő vezéralaknak bizonyult. Egyre inkább egységes filozófiává növesztette nézeteit és sérelmeit. Ez volt az a pont, amikor a tudósból előítéletektől sújtott mozgalmi ideológus lett. Elkészít négy vaskos tudományos kötetét is, melyben tudományterületét két nagy részre osztja: az anyag és az éter fizikájára. Ebben kifejti, hogy a Szellemhez csak a német mentalitás visz közelebb, s a népi gondolkodással szemben álló zsidó mentalitás megtévesztő. Ennek legszembetűnőbb példájaként a relativitáselméletet említi.
1933-ban, amikor Hitler hatalomra lépett, Lénárd Fülöp, a tudós elhagyta a tudományt, és a vezér egyik legfőbb bizalmasa és tanácsadója lett. Az egykor nagyszerű felfedező egy olyan eszme támogatója lett, amely a XX. században milliók értelmetlen halálát okozta. Sértettségből, büszkeségből vagy egyszerű elvakultságból tette mindezt? A kérdésre talán már sohasem kapunk választ.

Gál Adél

Kárpátalja.ma