Honosítási ösztöndíjak átadása a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2014 nyarán ismét meghirdette a Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására vonatkozó ösztöndíj lehetőségét, melyet Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás tesz lehetővé ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
A felhívásra hat pályázat érkezett be az alapítványhoz az alábbi megoszlásban:
BA szintű oklevél – 1 pályázó;
MA szintű oklevél – 4 pályázó;
PhD fokozat – 1 pályázó.

Az átadó ünnepséget november 8-án rendezték meg, mely során Brenzovics László, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elismerését fejezte ki az ösztöndíjnyerteseknek, akik a hosszas utánajárást vállalva Ukrajnában is elismertették megszerzett diplomájukat, fokozatukat. Ezen kívül köszönetét fejezte ki a támogatónak is, ami által az alapítvány anyagi támogatást nyújthatott a pályázóknak.
A köszöntést követően a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elnöke átadta az ösztöndíjakat.
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
