Túlszárnyalta tavalyi méreteit a karácsonyi cipősdoboz-akció
A Pulzus Rádió ötödik alkalommal rendezte meg karácsonyi cipősdoboz-akcióját december 18-án Beregszászban. Az alkalom társszervezője a Beregszászi Református Egyházközség, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya volt. Az akcióval sikerült a keresztyéni szeretetet tettekre váltani, örömöt szerezve így azoknak a gyermekeknek, akik karácsonyáról nem gondoskodnak, vagy nem gondoskodhatnak szerető szülői kezek.
A több ezer látogatót vonzó egész napos rendezvény helyszínéül reggeltől késő délutánig a város főtere szolgált. A napot jótékonysági dicsőítő koncert zárta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében. Az akciót természetesen nemcsak a beregszásziak és városunk vendégei, hanem a hallgatók is figyelemmel kísérhették a 15 órás élő helyszíni közvetítésen keresztül.
A rendezvény délelőtti részében a gyermekprogramoké volt a főszerep. A legkisebbek nagy szeretettel fogadták a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet jóvoltából színpadra lépő Kaláka együttest. A rádió Télapója egy-egy versért, meséért cserébe ajándékokkal jutalmazott. A gyerekeket felnőtt betlehemes játék kalauzolta el Jézus születésének korába. A Máltai Szeretetszolgálat és a beregszászi református gyülekezet gyermekrajz-pályázatának nyertesei is átvehették jutalmukat.

A szabadtéri színpadon délután Sztojka Vanessza, a Beregszász Dixieland Band, a Kokas Banda, az Atasz Táncegyüttes, Zelenyák Krisztián, a Halra Bor zenekar és az Almanach együttes szórakoztatta a nézőket. Felléptek a Beregszászi Művészeti Iskola táncegyüttesei, énekelt Tóth Bettina és az Antal házaspár. A napot a Trinitas Band keresztyén együttes jótékonysági koncertje zárta, amelyen közreműködött a Hajnalcsillag és Sodró együttes is.
Az ötödször megvalósuló civil kezdeményezésről, annak méreteiről számokban: több ezer néző, csak Beregszászban száz közreműködő intézmény, helyi közösségek és vállalkozók, ötven önkéntes, csaknem száz fellépő járult hozzá a rendezvény sikeréhez. Az egyik legbeszédesebb szám pedig: idén ötezernél is több ajándékcsomag kerül a rászoruló gyermekek karácsonyfája alá. Az összegyűlt ajándékokat az akció fő partnere, a Sámuel Alapítvány segítségével juttatják el a rászoruló kárpátaljai gyerekekhez.
Kiss Julianna
Kárpátalja.ma
