Korszerű körülmények között várják az útlevéligénylőket

Az Ukrán Miniszteri Kabinet 2015. január elsejei rendelete értelmében a biometrikus útlevél elkészítésének összköltsége 518,15 hrivnya, míg a hagyományos útlevélé 461,15 hrivnya.

2013 júliusáig az EDAPSZ konzorcium foglalkozott az útlevelek elkészítésével, melynek összköltsége akkor 784 hrivnya volt. Később a Polihrafkombinat Ukrajina vette át a dokumentumok készítését, melynek következtében 634,15 hrivnyára csökkent az okirat ára.

Jelenleg két alintézményben is igényelhető útlevél: az Ukrán Állami Migrációs Szolgálat régi kirendeltségeinél („útlevélosztály”), illetve a szintén a szolgálathoz tartozó, a közelmúltban alapított állami kisvállalat, a Dokument irodáiban, melyek Paszportnyij szevisz néven nyíltak Kijevben és a megyeközpontokban. Ez utóbbiakban kényelmes, korszerű feltételek mellett juthatunk hozzá az okirathoz – olvasható a Zaholovok internetes hírportálon. Mindenki egyedül dönthet arról, melyik intézmény szolgáltatását veszi igénybe.

A migrációs szolgálat január 12-én kezdte meg a biometrikus útlevélhez szükséges dokumentumok kiadását – adta hírül a tsn.ua. Azonban az okirat kiállításával a Dokument irodái közül mindössze 30 foglalkozik, melyekből hét Kijevben található.

Néhány irodában még csak a próbarendszer működik, emiatt fennakadások léphetnek fel az ügyintézés során.

Kárpátalja.ma