Több tízezer hektár áll víz alatt

A Tiszántúlon már csaknem 90 ezer hektárnyi területet öntött el a belvíz, a legsúlyosabb helyzet az Alsó- Tisza vidékén van, ott 25 ezer hektárnyi vetés és szántó van víz alatt. A szakemberek szerint legutóbb 2010- ben volt a mostanihoz hasonló helyzet. A gazdálkodók kára már most jelentős, sok helyen víz borítja az őszi vetéseket.
Már most több millió forintos kárra számít a Híradónak nyilatkozó Erdélyi Sándor. A bakonszegi gazdálkodó földjeinek majdnem 90 százalékán, mintegy 100 hektáron áll a víz. „Csak reménykedni tudok, meg, hogy azon gondolkodni mi tévők legyünk tavasszal. Tehát mit tudunk vetni, és amit elvetünk, el tudjuk-e majd adni” – mondta Erdélyi Sándor.

Nyár óta az átlagosnál legalább kétszer több csapadék hullott, sok helyen még mindig lábon áll a kukorica. Akkora volt a sár a földeken, hogy nem tudtak rámenni a gépek.

Az Alsó Tisza vidékén már 70 szivattyútelep működik. Jelenleg itt a legsúlyosabb a helyzet, 40 ezer hektár van víz alatt, ebből 25 ezer hektár vetés és szántó.

Makó közelében kitisztították azt az évekkel ezelőtt készült árkot, amit a gazdák maguknak építettek, mert csak így tudták elvezetni a felgyülemlett belvizet. „A gazdák adták össze, ez a 35 fő és ez a 4,6 kilométer csatorna, szikkasztó árok néven fut és közel 200 hektárról engedi le itt a vizet” – mondta Jancsik János, Csanád és Térsége Gazdakör tagja.

A legtöbb gazdának a térségben az okoz gondot, hogy a földjei közelében lévő csatornák rossz állapotúak, így nem vezetik el a vizet. Azt mondják sok esetben még a tulajdonviszonyok sem tisztázottak, így azt sem lehet tudni, melyik csatornát, kinek kellene kitakarítania.