Győzelmi menetet szerveznek Kairóba egy héttel Mubarak távozása után

 

Miközben Hosni Mubarak elűzött egyiptomi elnök ellenzői győzelmi felvonulást szerveznek, a távozásán szomorkodók bocsánatkérő tüntetést szerveznek péntekre Kairóba. Egyiptomban egy hete mondott le az elnök, de még nem rendeződött a helyzet.

 

Győzelmi menetet hirdettek Egyiptomban egy héttel Hosni Mubarak elnök lemondását követően. A szervezők egymillió embert várnak a kairói tüntetésre, amelynek célja, hogy megóvják a forradalmat és a követeléseiket. A tüntetés a péntek déli ima után kezdődik.

Az elűzött elnök támogatói eközben bocsánatkérő tüntetést szerveznek Mubarak eltávolításának módja miatt és 30 éves elnöki pályafutása eredményeinek elismerésére. A BBC szerint a Mubarak-párti tüntetők fekete, a távozását ünneplők fehér ruhát viselnek majd.

Egyiptomban még nem tért vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Az utcákon továbbra is tankok posztolnak, a bankok többsége és az iskolák zárva vannak. Az átmeneti kormány az egyiptomiak segítségét kéri, hogy rendezni tudja a helyzetet.

A hadsereg közölte, nincsenek hatalmi ambícióik, és amint annyira megerősödnek a civil pártok, hogy nem omlanak össze, átadják a hatalmat. Eközben Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető arról beszélt a BBC-nek, hogy a tüntetőknek fenn kell tartaniuk a nyomást az átmeneti kormányon is, hogy végrehajtsák a követelt reformokat. „Még nem láttam, hogy a békés forradalom bármelyik követelése teljesült volna.” A volt ENSZ-diplomata a változások menetrendjét hiányolja.

A 30 év után távozó Mubarak egy hete sarm-es-sejki rezidenciáján tartózkodik, miközben korrupcióellenes aktivisták azt követelik, hogy a hatóságok indítsanak vizsgálatokat személyes vagyona ügyében. A hatalmat gyakorló katonai bizottság csütörtökön korrupció miatt már letartóztatta az előző kormány három tagját, köztük a rettegett Habib el-Adli belügyminisztert és Ahmed Ezz acélmágnást, a volt elnök bizalmasát. Mindketten tagadják a bűnösségüket.

Forrás: origo.hu