Legalább háromezer kárpátaljai magyar gyermek táboroztatását segíti a magyar kormány

Legalább háromezer Kárpátalján élő magyar gyermek nyári táboroztatását, illetve őszi-téli üdültetését fogja segíteni a kormány ebben az évben – jelentette be az emberi erőforrások minisztere Kisvárdán, miután aláírta az erről szóló megállapodást Orosz Ildikóval, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökével.
Balog Zoltán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen elmondta, hogy a gyermeküdültetési program koordinátora Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár lesz, a végrehajtásáért pedig a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány felel majd.
A pályázat május 13-án indul, a táborok június 15-én kezdődnek, egy-egy csoport húsz gyermekből és három kísérőből fog állni. A kárpátaljai gyermekek hétnapos, hatéjszakás turnusokban, a magyarországi társaikkal együtt fognak üdülni a táborokban – ismertette tájékoztatójában a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezésre az Ukrajnában a mindennapokat érintő válsághelyzet miatt van szükség. Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy a gyermekek körülményein javítsanak, ezért döntött úgy a kormány, hogy a lehető legtöbb kárpátaljai gyermek táboroztatását támogatja.
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, a szerdai aláírás része volt annak a cselekvő szeretetnek, amelyet a magyar nemzet részéről éreznek a kárpátaljai magyarok. Közölte: a megállapodás aláírásával „egy újabb hajszáleret kötöttünk össze a szétszakított területek között”.

 

KMPSZ