Lehocky Tivadarról nevezhetik el a Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumot

Vidékünk alkotói értelmisége azt indítványozza, hogy az ungvári várban található Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumot Lehoczky Tivadarról, a neves történészről, régészről, néprajzkutatóról, a kárpátaljai múzeumok alapítójáról nevezzék el.

A javaslatot a megyei közigazgatási hivatal kulturális ügyekért felelős főosztálya a megyei tanács soron következő ülésén a képviselők elé terjeszti megvitatásra. A kezdeményezést a múzeum szakmai testülete, a Ridne Zakarpattya civil szervezet is támogatja, közgyűlési határozattal jóvá is hagyta.

A névadó eljárás nem igényel semminemű anyagi ráfordítást. A tervezet elfogadásával javulna a múzeumról alkotott kép, egyben méltó emléket állítanának Lehoczky Tivadarnak.

Lehoczky Tivadar munkásságával jelentős részben hozzájárult a mai Kárpátalja tudományos és kulturális fejlődéséhez a 19. század második felében és a 2O. század elején. Abban az időben nevét nemcsak vidékünkön és az Osztrák–Magyar Monarchiában, hanem annak határain túl is jól ismerték.

Széleskörű és változatos tevékenysége során több mint 11 monográfiát, 3OO cikket, jelentős kéziratokat, gazdag régészeti, éremtani, történelmi és néprajzi gyűjteményeket hagyott az utókorra.

Lehoczky Tivadar 1830. október 5-én született az Adriai-tenger partján lévő kikötőváros, Fiume (ma: Rieka) közelében fekvő Fuzsinéban, ahol édesapja magyar királyi erdészi felügyelőként dolgozott. A család hamarosan visszaköltözött a Felvidékre, így Lehoczky Tivadar az iskoláit is ott végezte. 1847-től 1851-ig Rózsahegyen, Rozsnyón és Kassán tanult. Már diákéveiben nagy érdeklődést tanúsított a történelem és a néprajz iránt. A kassai jogi akadémia diákjaként az 1848-1849-es szabadságharcban tüzérhadnagyként több ütközetben részt vett.

A jogi akadémia elvégzése után 1855-ben Munkácson telepedett le, élete végéig ott dolgozott. 1865-től a Schönborn-uradalom ügyésze volt. 1915. november 25-én hunyt el. Földi maradványait a munkácsi Szent Márton-plébániatemplomban helyezték örök nyugalomra.

1850-től rendszeresen publikált történelmi tárgyú cikkeket. Kezdetben különösen a régészet érdekelte. 1863-ban jelent meg első tanulmánya a Királyháza közelében lévő Nyalábvár területén végzett ásatásairól.

Sokat foglalkozott a ruszinok néprajzával, hatalmas gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményeit az 1864-ben megjelent Magyar-orosz népdalok című kötetben adta közre. Kiváló nyelvtudása lehetővé tette, hogy behatóan tanulmányozza a középkori írásos forrásokat a Bereg megyei levéltárban. A magyar, a ruszin és a szlovák nyelven kívül jól beszélte a németet, a latint és a görögöt.

1867-ben a Történelmi Társulat megválasztotta igazgató-választmányi tagnak. Ásatásokat végzett Bereg, Ung, Ugocsa, Torna vármegyékben. Az 1876-ban a VIII. Nemzetközi Őstörténeti és Embertani Kongresszuson Budapesten bemutatta Bereg vármegye régészeti térképét és saját gyűjteményének egy részét. Tanulmányutakat tett Szerbiában és Romániában, 1867-ben, 1887-ben és 1889-ben Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Németországban és Svájcban is. 1888-ban Kis-Ázsiában járt.

Régészeti kutatásai kimagasló eredményeket hoztak. Ő tárta fel 1870-ben a Szolyva környéki honfoglalás kori magyar harcos sírját, melynek leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatóak. Európai hírű régészeti gyűjteménye nagyon népszerű volt. 1873-ban a bécsi világkiállításon gyűjteményének 54 darabját állították ki.

Archeológiai gyűjteménye több mint hétezer darabból állt, amely a legnagyobbnak számított az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén. 1907-ben megalapította a Lehoczky-Múzeum Egyesületet. Gyűjteményéből Munkácsy Mihály szülőházában Munkácson múzeumot akart nyitni, de ehhez helyiséget sajnos csak halála után, 1929-ben jelöltek ki. Így gyűjteményét családjára hagyatékozta. Felesége halála után (192O) gyermekei Munkácsról áttelepültek Magyarországra, ahol a gyűjtemény nagy részét eladták Zinger Lázár gazdag pozsonyi kereskedőnek, akitől később a Csehszlovák állam megvásárolta azt. 1929-ben végül hivatalosan is megnyitották az Országos Lehoczky-Múzeumot.

A második világháború után a kiállítási tárgyak jelentős részét átadták az akkor alapított Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumnak.

Kárpátalja.ma