Ruhával és élelemmel segít a rászorulókon a református börtönmisszió

Ruhával és élelemmel segít a rászorulókon a Református Missziói Központ (RMK) börtönmissziója.

Nemcsak a Budapesti Fegyház és Börtön, hanem a fogvatartottak is gyűjtöttek a szegényeknek, az adományok egy részét pedig az Út az életért missziói program keretében osztják szét – közölte a Magyarországi Református Egyház hírszolgálata szerdán az MTI-vel.

Mint írták, az RMK munkatársai 6300 meleg, béléses mikádót, valamint ingeket, nadrágokat osztanak szét a kárpátaljai, illetve az anyaországi szegények között októberben. Leselejtezett, de új vagy újszerű, jó minőségű ruhákat adományoznak a szegényeknek az RMK és a Budapesti Fegyház és Börtön megállapodásának köszönhetően.

Beszámoltak arról, hogy a fogvatartottak a börtönökben összegyűjtöttek több mint háromezer doboz konzervet; saját, el nem fogyasztott élelmiszereiket ajánlották fel a rászorulóknak. A rabok évek óta gyűjtenek a szegényeknek, így akár az is előfordulhat, hogy éppen saját hozzátartozóikhoz jut el az élelem – fogalmaztak.

Magyarországon az idei Út az életért elnevezésű program keretében osztják szét a ruhákat és a konzerveket. A program az ország leghátrányosabb helyzetű területeit érinti, ezúttal 18 települést. Az Út az életért első állomása csütörtökön Vilmány és Szendrő lesz, pénteken Olaszliszkán és Semjénben, szombaton pedig Rétközberencsen és Bódvalenkén osztják ki az adományokat.

Tavaly az RMK szervezésében szintén ennek a programnak a keretében 14 hátrányos helyzetű településen végeztek szűrővizsgálatokat szakképzett orvosok és asszisztensek a református egyházi fenntartású Bethesda Kórház közreműködésével.

Az általános belgyógyászati vizsgálatokon vérnyomást, vércukor- és vérzsírszintet, valamint légzéskapacitást mértek az orvosok. A résztvevők tisztasági és élelmiszercsomagot kaptak ajándékba.

forrás:mti.hu