Akiknek kétszer is megvolt Karnyóné…

Mármint nekünk, a Jászberény Online-nak. Persze csak a maga plátói voltában, amúgy a bal oldali 6-7-es sorokból. Elhatároztuk ugyanis Szőrös Zoltán kollégámmal – ha már Malom rajongókként úgyis mindketten a színház székeit koptatjuk – mindkettőnk megírja benyomásait is az aktuális előadásról. Egyrészt így hosszabb lesz a cikk :), másrészt hátha nem ugyanúgy látjuk, annál is inkább mert Zoli egy sorral előbb és egy székkel balra ült tőlem – így a nézőpont eleve más volt… És akkor még nem beszéltünk a tőlünk jócskán arrébb ülő Rédei Panniról, aki – bár egy másik híroldalon – de szintén más szemszögből látja majd a dolgokat. Ugyanarról három nézőpontból olvasni pedig… na most nem tudom… ez vagy jó, vagy mégsem ? … De ezt már Önök döntik el. Mi mindenesetre beültünk a beregszászi Illyés Gyula Színház Karnyóné című előadására, melyet Vidnyánszki Attila rendezett.

Ha ezt Vitéz Mihály tudta volna…

Akrobatikus pajzánság, ödi-puszi az anyai mellre, recsegő táskarádió, Mar..boro-s és So….ny-s doboz göngyölegek, kifordult bélű döglött macska, néhány vidám kuplé…Vajon ki mondaná meg ezek alapján, hogy Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című darabjának szilánkjait szórom az olvasók elé. Pedig így van… Talán némileg kaotikusnak tűnik a kép. De hát az is volt. Legalábbis a vasárnap esti előadás első perceiben csak kapkodtam a fejem, mert valóban afféle kaotikus kezdetben volt részünk. Hova is kerültem / kerülünk… – tettük fel magunkban ott a sor(s)társaimmal a kérdést. Aztán utólag már rájön az ember, hogy nem káosz volt az, hanem csak egy erősebb dózis. Egy olyan élmény, amit hirtelen nem könnyű feldolgozni, kicsit emészteni kell. Utána már jó…

De kezdjük az elején: nem lehet elégszer elmondani, hogy a Malom Színházba betérve bármikor gyöngyszem gurulhat a lábunk elé. Ez esetben is ez történt, s hogy ennek szépszámú közönség is a tanúja volt, az talán köszönhető annak is, hogy a beregszászi színészek már nem először bizonyítottak Jászberényben. Annak azonban, hogy a nagyérdemű – nem várt módon, de úgy ahogy azt várta – jól szórakozott, van még pár oka, melyeket ez esetben névvel is illethetünk: az egyik mindjárt a rendező, Vidnyánszky Attila ( a többiek meg az ő színészei…)
Vidnyánszkyról talán joggal mondhatjuk, hogy a Malom némiképp a szíve csücske lehet, hiszen annak idején – az ő igazgatása alatt álló debreceni színház Olympia előadása előtti – megnyitójával ő engedte útjára a Malmot, melynek kerekei azóta is sikerrel őrölnek.

Vagy épp őrlik az ember idegeit…. Szól egy piros táskarádió, a cigiskarton-tv-doboz hegyek között meg Karnyóné mondja szövegecskéjét Lázárocska inasocskájának az ő nagy boldogságtalanságocskájáról… oly nyelvezeten, melyet még megboldogult Vitéz Mihály írt az 1700-as évek legutolsóbbikában. Az első pillanatokban nemcsak a rádiót nem sikerült behangolni a színpadon, de a ráhangolódáshoz is kellett pár perc, míg mi nézők végül belemerültünk az ily módon időtlenné tett darab sodrába. Megijedtünk, hogy mély víz, a kezdeti nyeletek tán még szokatlanok is voltak, de aztán rá kellett jönnünk jó íze van ennek. Vidnyánszky belerántott minket a habokba, mi meg egy idő után úgy éreztük, nem is rossz ezt kortyolgatni. „Jóóóó lesz….” – ezt mondta a vénecske, bajszos Karnyóné is (Szűcs Nelli játsszta – nálam ötös), miközben hátráló pénzsóvár fiatal udvarlójának nadrágszíját bontogatta… És az akrobatikus módon imitált erotika után nem tudtuk, hogy ott a színpadon megesett-e a dolog (s ezáltal Karnyóné is) de hogy nekünk végül jó volt, az biztos.

Nagy valószínűséggel szegény Csokonai annak idején álmában sem gondolta volna, hogy milyen remek szituációkat kínálnak papírra vetett sorai a 21. századi színészeknek. Na de hát ezért van a rendező, aki persze szem előtt tartja a jó kétszáz évvel ezelőtt kijelölt utat, látja is, hogy hova fut, de a csapásról jócskán elkalandozik jobbra és balra. Mi meg csak forgatjuk a fejünket, mígnem rájövünk: megannyi érdekes dolgot rejt az út melletti csalitos is. Így aztán egy idő után meg se lepődünk olyan közjátékokon, mikor Karnyóné ütődött Samu fia (Thrill Zsolt megint zseniális…) negyedóránként kéredzkedik az aszott anyai mellre egy-két savanyú kortyért, vagy amikor ugyanő egy cipőbe ragadva, burleszkbe illő jelenetet ad elő egy kibelezett döglött macskával (szigorúan színházi kellék…!).
Apró, a háttérben zajló, humorfoszlányok, vagy épp hirtelen kupléra fakadó szereplők – sok minden belefér ebbe az estébe. És valahogy az is helyénvaló – de legalábbis nem megbotránkoztató – hogy néha repül a nyál, meg egy-két mocskos szó…

Hej, ha Csokonai tudta volna, mi mindent lehet gyúrni a masszájából…! Nyilván ahány (szín)ház, annyifélét.

Szerencsénkre ez most lapos kavicsok helyett heggyé állt össze.

Kormos László

Szeleburdi szerelmi dráma

A Jászberényben már visszatérő vendégnek számító beregszászi Illyés Gyula Színház vasárnap este újabb produkcióval örvendeztette meg a Malom Film-Színház közönségét. Csokonai egyik örökbecsűjének feldolgozásában a nem túl fiatal, nem túl szép, de „érzelmileg” annál túlfűtöttebb, özvegynek hitt Karnyóné, a nem annyira a bájaira, mint inkább vagyonára ácsingózó lovagok és egyéb szeleburdiak műveltek nem kis felfordulást.

A honi színházak többségének aktuális programját elnézve már az is tiszteletreméltó, hogy nagy nemzeti darabjaink – Bánk bán, Az ember tragédiája – mellett felbukkan más, régi nagy szerző egy-egy műve. A költő zsenijét igazolja, hogy kicsivel több mint kétszáz év távlatából is nevettet és gondolkodtat, a Vidnyánszky Attila által rendezett előadás a vígjátéki kategória ismérvei mellett jócskán felvonultat groteszk és abszurd elemeket is. A szókimondó, vaskos humorral spékelt – kinek pajzán, kinek vulgáris – helyzetek mellett a nyelvhasználattal „rajzolt” jellemábrázolás finomságain is lehet csemegézni.

A címszereplő (Szűcs Nelli kiváló megformálásában) testiségre vonatkozó kiéhezettsége kínálja a magas labdákat, de a lélektani vetület is végighúzódik a történéseken. Hódolói, Lipitlotty és Tipptopp egymással is évődő és vetélkedő párosán kívül Karnyóné fia, az ütődött Samu (Trill Zsolt tényleg mintha most szabadult volna), a szolgáló Lázár, és a cseléd Boris mind külön világ. Az udvarlók egyike felhalmozódott kontóját szeretné a szorosra fűzött kötelék okán jóváíratni a boltos asszonyságnál, másikuk a kikapós cselédlány bájait is igényli a létbiztonság mellé, a vetélytársat pedig egy nem létező lottéria nyeremény elhintésével üti ki a nyeregből.

Az elhagyott, megcsalatott Karnyóné egyszerre nevetséges és szánalomra méltó, az előadás csúcspontja – legalábbis számomra – amikor a saját maga által becipelt koporsó fölött az önkéntes halálra készülve énekel. Szerelmi drámához illőn a végkifejlethez közeledve az érintettek – önszántukból vagy idegenkéz által – látszólag holtan fekszenek, de mivel ez itt inkább paródia, a halottnak gondolt Karnyó tündérekkel az oldalán tér vissza, s mindenki feltámasztaték… A de jó, hogy megmenekültek érzése helyett azonban az effajta hősöknek még a dicső halál sem jár gondolata lesz úrrá bennünk.

A fináléban a félkegyelmű Samu babusgatott döglött madara szimbolikus magasságba emelkedik, hogy kinek mit szimbolizál, azt ki-ki eldöntheti.
A nagyszerű színészi alakítások, az élő zenei kíséret, a vidám keretjáték mind fontos alkotója volt a felhőtlen kétfelvonásosnak. A beregszásziak pedig remélhetőleg ismét visszatérnek hozzánk.

Szőrös Zoltán

jaszberenyonline.hu