Vasárnapi üzenet: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; …” Efézus 5,15–16

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézus 5,15–16
Amikor még kicsi gyermekként, valamikor a ’80-as években egy csomag cukorkát kaptunk a szüleinktől, vagy éppen Magyarországról érkezett rokonainktól, akkor a csomag utolsó szem cukorkáihoz érve, nagyon meg tudtuk becsülni azokat az utolsó darabkákat, és komolyan beosztottuk, hogy minél tovább kitartson. Megtanultuk megbecsülni azt, ami elfogyóban volt, és megtanultuk értékelni akár csak azt a pár darabot is, ami a végére maradt.
Ma egyre többször látunk olyan cukorkás zacskókat, amelyek félig tele vannak, és már a szeméttartóban landoltak. Hiszen van másik, jöhet a következő, nem fenyeget annak a veszélye, hogy elfogy, mert halmokban áll a boltban az utánpótlás. Sajnos, a mai ember már nem becsüli azt, ami elfogyóban van, nem értékeli sokszor olyan nagyra azokat a dolgokat, amelyekről úgy hiszi, hogy korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésére. Ilyen az idő is, amit nap mint nap megkapunk, de nem gondolkodunk el sokszor azon, hogy az idő cukorkás zacskójának a tartalmát mi nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy mennyi maradt még benne, meddig lehet még kivenni belőle.
Isten igéje figyelmeztet bennünket arra, hogy használjuk ki az időt, amit megadott számunkra a mindenható Isten kegyelméből, s használjuk ki bölcsen. Ma nagy divat az, hogy nagylelkűen és pazarlóan bánjunk az idő drága kincsével. Sokszor pazaroljuk a magunk és mások idejét, sokszor maradnak üres órák az életünkben, semmittevéssel, haszontalansággal eltelő időszakok, és nem vesszük észre, hogy milyen veszteség ér bennünket, mert egyszer eljön az a nap, amikor hiába nyúlunk rutinszerűen az idő cukorkás zacskójába, már nem lesz benne egy szem sem a számunkra. Elfogyott. Ekkor bánjuk majd, hogy az utolsó darabokat, idődarabkákat elpazaroltuk, kihasználatlanul hagytuk.
Az iskolai év kezdetén Isten a diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak ismét ajándékoz egy tanévet. Vajon megbecsüljük mi ezt? Azt, hogy van hol tanulni, van kit tanítani, van, aki vállalja a gyermekeink nevelését és oktatását, hogy mindezekről Isten gondoskodik még ezekben a nehéz időkben is. Induljon el úgy ez a tanév, hogy megbecsüljük annak lehetőségét, hogy mindezt végezhetjük még, hogy ha nehéz körülmények között is vagy nagy erőfeszítéseket és áldozatokat meghozva is, de kihasználhatjuk az „alkalmas időt” a tanulásra, tanításra és nevelésre.
Isten áldja meg minden pedagógus, nevelő, szülő, kicsi és nagy diák munkáját és szolgálatát, amelyet az „alkalmas” időben végezhet!

Tóth László
nagyberegi lelkész