Jótékonysági fesztivált szerveznek az ungvári várban
Jótékonysági vásárral egybekötött, a család minden tagjának színes programot ígérő rendezvényt tartanak szeptember 2O-án közép-európai idő szerint 12:OO órai kezdettel az ungvári várban – adta hírül a zaholovok.com hírportál.
Az Erőd (Fortecja) elnevezésű eseményen a Gyermekek alkották, hogy önök megvásárolják jelszó alatt tartott vásáron gyerekek által készített tárgyakat árusítanak.
A rendezvény keretein belül az idelátogatók műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt, ahol a rockzene, a fotózás, a videofilm-készítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg, betekintést nyerhetnek a street art (utcai művészet), a show-balett világába, vagy készíthetnek kartonfigurákat, s tapasztalatokat szerezhetnek a fazekasság, a kézművesség, a rajzolás terén. Ezenkívül az érdeklődők aikido-, vívás- és amerikaifutball-bemutatót is részt vehetnek.
A vár színpadán a művészeti iskola növendékei, a BLIC táncegyüttes, a Lemko Bluegrass Band zenekar, a Lautari együttes, valamint a Bavka bábszínház lépnek fel.
Emellett a vendégek különböző izgalmas kalandjátékok résztvevői lehetnek.
A szervezők fotózással, különleges ételekkel, édességekkel és italokkal várják az érdeklődőket.
A kalandjátékokra és a foglalkozásokra 12:OO–14:OO óra között lehet jelentkezni.
Az esti koncertprogram 16:OO órától 20:3O-ig tart.
A vásáron való részvételi szándékot a 0506100490 telefonszámon jelezhetik.
A belépés a gyermekeknek ingyenes, a felnőttek részére 25 hrivnyába kerül.
A rendezvény teljes bevételt az Élet Útja (Doroha Zsittya) egészségügyi-szociális rehabilitációs központ támogatására fordítják.
Kárpátalja.ma