Klicsko kéri a visszavágót Furytól
Volodimir Klicsko él opciós jogával és visszavágót kér Tyson Furytól, aki szombaton megfosztotta őt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki címeitől.
A 39 éves ukrán bokszoló Düsseldorfban egyhangú pontozással kapott ki a 27 éves angol sportolótól, akivel korábban olyan szerződést kötött, mely szerint Fury köteles visszavágót adni neki sikere esetén – már amennyiben Klicsko erre igényt tart.
A szombatig 2006 áprilisa óta világbajnok, s 2004 áprilisától veretlen Klicsko a meccs után még nem nyilatkozott egyértelműen, ám szerdán hivatalos honlapján bejelentette, kéri a visszavágót.
„Néhány rövid éjszaka után már tudom, hogy meg kell mutassam, sokkal jobb vagyok annál, mint amit szombaton nyújtottam. Az újabb bukás nem opció” – írta a nehézsúlyt egy évtizede uraló sportoló.
A másik oldalról a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) újdonsült világbajnokának edzője – s egyben nagybátyja – Peter Fury kommentálta a hírt: „Ez szerepelt a szerződésben, s nagyon örülünk, hogy élhetünk az újabb lehetőséggel.”