Menekülnek a törökök otthonaikból
Újabb ezrek hagyják el otthonukat a délkelet-törökországi hideg télben a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közt kiéleződő összecsapások miatt – írták a csütörtöki török lapok.
Diyarbakir város lakosai zömmel azután indultak útnak, hogy szerdán délben a tartomány kormányzója Sur történelmi körzetének újabb öt kerületében kijárási tilalmat rendelt el, de – a Hürriyet című török ellenzéki napilap beszámolója szerint – sokan már a tiltás kiterjesztése előtt útra keltek.
Sur tizenöt kerületében már december 2-a óta kijárási tilalom van érvényben, hogy a biztonsági erők el tudják távolítani a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit.
Az otthonukat elhagyók között van, aki vállára vetett ágyneműjével gyalogol, mások talicskán tolják hűtőszekrényüket, mosógépüket vagy szőnyegeiket. Olyan is van, aki beteg, kerekesszékes rokonát menekítette ki a várható harcok elől – jelentette a Dogan török hírügynökség.
Egy, a Habertürk című napilap tudósítójának nyilatkozó, neve elhallgatását kérő suri lakos arról számolt be, hogy a biztonsági erők közölték vele: azonnal elhagyja otthonát vagy arra később már nem lesz lehetősége.
A Vatan című napilapnak egy nyolcvanéves férfi arról beszélt, hogy a térségben olyan hideg van, hogy azt a szabadban senki nem tudja tartósan elviselni. Az újság megszólaltatott egy négygyermekes anyát is. „Albérletben élek, még a villanyszámlát és a vízdíjat sem tudom fizetni, hova menjek? Négy gyerekkel ki fogad be?” – panaszolta a nő.
Az NTV török hírtelevízió értesülései szerint két hónap alatt mintegy húszezer ember hagyta el otthonát.