Nagycsaládok Kárpátalján: a Bundász család

 Az emberiség történelmének korai szakaszában a társadalom és a gazdaság élén az asszonyok álltak. Később egyre inkább a férfiak vették át a vezető és a családfenntartó szerepet. Kárpátalján még ma is az a mentalitás él – noha egyre több édesanya vállal munkát –, hogy a család feje az apa, aki terelgeti a hozzá tartozók útját és gondoskodik a család szükségleteiről.

Egy olyan salánki családhoz látogattam el, ahol az édesapa, József már közel két évtizede Magyarországon dolgozik, s az ott szerzett jövedelméből látja el a feleségét, Beátát és három gyermeküket, Orsolyát, Lionellát és Sárát.

Ismerjük meg a Bundász családot.

 

– Mindketten salánkiak vagytok.

Beáta: – Igen, a férjemmel, Józsival mind a ketten itt születtünk Salánkon. Nagycsaládban nőttem fel, hárman vagyunk testvérek. Ezt én sohasem tekintettem nagycsaládnak, számomra természetes volt, hogy több testvérem is van.

Óvodába nem jártam, amikor iskolaérett lettem, a szüleim a helyi általános iskola ukrán tannyelvű osztályába írattak be. A kilencedik osztály elvégzése után nem folytattam tovább a tanulmányaimat, hanem Magyarországon vállaltam munkát. Az érettségi bizonyítványt majd csak az első gyermekünk születése után szereztem meg.

Józsi: – Jómagam is salánki vagyok. Nekem egy lánytestvérem van, aki kilenc évvel fiatalabb nálam, annak idején sokat vigyáztam rá. A salánki középiskola magyar tannyelvű osztályába jártam. Mi az iskola egy másik épületszárnyában tanultunk, ezért nem nagyon találkoztunk az ukrán osztályosokkal. Beáta egyébként is három évvel fiatalabb nálam.

 

– Ha nem az iskolában, akkor hol ismerkedtetek meg egymással?

Józsi: – Itt a faluban barátkoztunk össze. Voltak közös barátaink, illetve ugyanarra a szórakozóhelyre jártunk.

Beáta: – Józsiék hárman voltak nagyon jó barátok, közülük nekem Józsi tetszett a legjobban.

Józsi: – Engem mindig is érdekelt a csillagászat. Amikor udvarolni kezdtem Beátának, csak ültünk egy padon és én a csillagokat mutogattam neki az égen.

Beáta: – A csillagok szeretete a mai napig megmaradt Józsinak.

 

– Hány éven át tartott az udvarlás?

Beáta: – Kisebb megszakításokkal nyolc évig jártunk együtt, mielőtt összeházasodtunk. Közben volt egy kis mosolyszünet köztünk, ugyanis 15-16 évesen nem gondoltam még házasságra. Azonban aztán újra egymásra találtunk.

 

Józsi: – Ezalatt engem besoroztak katonának. Donyeckben szolgáltam, a másfél év alatt egyszer voltam itthon.

Beáta: – Akkoriban még nem volt mobiltelefon, postai úton tartottuk a kapcsolatot, azonban egy-egy levél a feladását követően csak hetek múlva érkezett meg.

 

– Mikor házasodtatok össze?

Beáta: – 2005-ben volt az esküvőnk. Akkor már 23 éves voltam – az akkori szokáshoz képest már idősebb menyasszony – de ez engem nem zavart, hiszen a nagymamám is 24 évesen ment férjhez.

 

– Hol terveztétek el a közös jövőt?

Beáta: – Az esküvő előtt mind a ketten hosszabb ideig Magyarországon dolgoztunk, mégsem gondoltunk arra, hogy ott éljünk.

Józsi: – Kárpátalján vannak az őseink, itt élnek a családtagjaink és a barátaink. Az anyaországban más mentalitásúak az emberek, amit nem tudtunk volna megszokni.

– Hová költöztetek?

Beáta: – Egy ideig a szüleimnél laktunk, majd felújítottuk Józsi nagymamájának a házát, ahová 2008 karácsonyán költöztünk be. Minden munkát – vakolás, csempézés – Józsi végzett el.

 

– Akkor már hárman voltatok.

Beáta: – Igen, 2005-ben megszületett az első gyermekünk, Orsolya, s a másodikkal voltam várandós, amikor átköltöztünk az új otthonunkba. Orsi a mai napig szeret visszajárni a nagyszüleihez.

Józsi: – Ennek az is az oka, hogy amíg Magyarországon dolgoztam, a nagyapa pótolt engem a családban.

 

– A második gyermeketeket már az új otthonotokba vittétek haza.

Beáta: – Lionella 2008 nyarán jött a világra Nagyszőlősön, ahol a nővére is született. Míg Orsi nevét az édesapja választotta, addig Lilinek a nővére a névadója. Salánkon a görögkatolikus egyházközségben van egy olyan szokás, hogy a keresztelőn a nem keresztény elnevezésű gyermek kap egy keresztény nevet. Így lett Lili második neve a Rebeka.

 

– A harmadik gyermeketek pedig a Sára nevet kapta.

Beáta: – Sára 2011. március 8-án jött a világra, igazi nőnapi ajándék volt.

 

– Három gyönyörű lányotok van. Milyen most az életetek?

Józsi: – Jómagam továbbra is az anyaországban dolgozom. Budapesten vállaltam munkát egy építkezésen. Havonta csak maximum egy hétre tudok hazajönni. Az interneten tartjuk a kapcsolatot egymással. Az elmúlt két hónapot itthon töltöttem, mert egy baleset következtében eltört a lábam. Budapesten megműtötték, aztán hazajöttem lábadozni.

Beáta: – Most nem könnyű a családnak, hiszen Józsi keresetén kívül nincs más jövedelmünk. Itt helyben nem találok munkát, máshol pedig nem tudok vállalni, mert gondoskodnom kell a gyerekekről.

 

– Hogyan viselik a lányok az édesapjuk távollétét?

Beáta: – Nagyon kötődnek Józsihoz. Amikor megtudták, hogy a baleset miatt hosszabb ideig itthon lesz – noha sajnálták a lábtörést –, nagyon megörültek.

Józsi: Valószínűleg azért, mert keveset vagyok velük. Belátom, hogy nemcsak a pénzkeresés a fontos, hanem az is, hogy legyen anya és apa a gyerekek mellett, hogy családi kört alkossunk.

Beáta: – Néhány évvel ezelőtt Józsi nem tudott hazajönni egy ünnepre, amit akkor nagyon megszenvedtünk. Azóta minden karácsonyt és húsvétot együtt töltünk.

 

– Beáta, te hogyan boldogulsz, amikor Józsi távol van?

Beáta: – Sára születése után egy ideig velünk volt édesanyám. Most már egyedül is megoldom a lányok gondozását. Reggel hatkor kelek, felébresztem a gyerekeket, elindítom őket az óvodába, iskolába. Napközben elvégzem a házimunkát. Ha betegek, helyben viszem el őket orvoshoz.

Orsi kisebb gyermekként nagyon egészséges volt, most gyakrabban megbetegszik, ahogy a húgai is.

 

– Orsi és Lionella már iskolások. Hol tanulnak?

Beáta: – A Salánki Mikes Kelemen Középiskola ukrán tannyelvű osztályaiba járnak.

Itthon én foglalkozom velük.Orsinak a matematika és a testnevelés a kedvenc tantárgya. A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban szeretne továbbtanulni. A nővérem lánya is oda jár, a fia pedig most szeretne oda felvételizni.

 

– Hogyan érint benneteket az ukrajnai háborús helyzet?

Józsi: – Még nem kaptam behívót, ugyanakkor tudunk Salánkon olyan családapáról, akit nagycsaládosként is be akartak sorozni.

Beáta: – Anyagilag nehezebb az életünk. Hiába kapunk 50 százalékos kedvezményt a gáz- és villanyfogyasztásra, még így is magas a gázszámlánk.

 

Józsi: – Vettünk egy fakazánt, de még nem üzemeltettük be.

Szeretnék napkollektort is beszerelni a házba, hogy csökkentsünk a kiadásokon.

 

– Hogyan tudtok kikapcsolódni?

Beáta: – A Borzsára járunk ki nyáron. Korábban a salánki tóra jártunk, de az utóbbi időben inkább a Borzsára megyünk ki. Gyermekkorunkban is sok időt töltöttünk ott. A gyerekeknek is nagyon tetszett a folyópart. Lionella ott szeretné tartani a születésnapját.

 

– Beszéljünk a tervekről.

Beáta: – Most épp azon vagyunk, hogy kibővítsük a házat, ugyanis a lányok egyre nagyobbak és saját szobára van szükségük.

Józsi: – Nekem pedig lassan vissza kell mennem dolgozni.

 

– A Jóisten áldását kívánom az életetekre! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma