87 éve született Lázár Ervin
Első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg 1964-ben.
Első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg 1964-ben.
A cseh elnök hangsúlyozta továbbá, hogy Csehország kész részt venni Ukrajna háború utáni újjáépítésében.
Megállapította, hogy a két ország vezetője között „óriási gyűlölet” feszül, ami nehezíti a konfliktus rendezését.
A szombati döntőben két világcsúcs is született.
Az egykori antanthatalmak, illetve azok utódállamai idén ünneplik a második világháborús győzelem 80. évfordulóját.
Úgy érzi, mozgósítani tudták a magyar közösséget, és megmozdult a román közösség is.
Amikor köretről van szó, a sült krumpli vagy a rizs az első gondolatod?
A konklávé tolmácsolás nélkül zajlik.
Barta-Nyíri Noémi írása a TeSó blogon.
A következő fordulóban az Irhóci FC az utolsó előtti helyezett Revera 1908 csapatához látogat.
End of content
End of content