Artem Milevszkij a Minaji FC-ben folytatja
A focistával másfél éves szerződést kötött a kárpátaljai klub
A focistával másfél éves szerződést kötött a kárpátaljai klub
A viski Takács Ronald ezúttal nem lépett pályára, ahogy a Honvéd tartalékkapusa, az
ungvári Nagy Sándor sem.
A tavalyi szezontól eltérően idén nem jutott be kárpátaljai csapat a legjobb nyolc közé.
December 23-án két elhalasztott mérkőzéssel folytatódik az NB I.
A főépület közvetlen közelében hat szabványos – köztük két műfüves – futballpálya található, melyeket már rendszeresen használnak a növendékek.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség december 17-én tartotta a díjátó ünnepségét.
Szoboszlaival már 18 játékos – többek között Gulácsi Péter – igazolt az osztrák klubtól a testvéregyesülethez
Négy kárpátaljai játékos is pályára lépett a magyar labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a magyarországi szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai.
Az Ajaxban 2000-ben mutatkozott be a felnőttek között, amelynek mezében aztán 2003-ban elhódította az első Golden Boy címet.
End of content
End of content