Lewandowski az év játékosa, Szoné a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség december 17-én tartotta a díjátó ünnepségét.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség december 17-én tartotta a díjátó ünnepségét.
Szoboszlaival már 18 játékos – többek között Gulácsi Péter – igazolt az osztrák klubtól a testvéregyesülethez
Négy kárpátaljai játékos is pályára lépett a magyar labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a magyarországi szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai.
Az Ajaxban 2000-ben mutatkozott be a felnőttek között, amelynek mezében aztán 2003-ban elhódította az első Golden Boy címet.
Az Ilosvai Buzsora csapata háromgólos győzelmet aratott a Szerednyei FC felett.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában elkészítették a Bajnokok Ligája (BL) nyolcaddöntőjének és az Európa Liga (EL) egyenes kieséses szakasza első fordulójának sorsolását.
Az Ukrán Felső Liga röplabdabajnokság csoportmérkőzéseinek adott otthont a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma december 11–13. között.
A bajnokság első győztese Beregsom csapata lett, akik a döntőben a Beregvidéket múlták felül.
A holland végig magabiztosan vezette a futamot, melyen a leggyorsabb kört is megfutotta.
End of content
End of content