Kikapott a Nagydobronyi FC, megállíthatatlanok a munkácsi fiatalok

Az Ungvári járási Téli Kupa 2. fordulójában második vereségét szenvedte el a Nagydobronyi FC, akik ezúttal Nagyláz együttesétől kaptak ki 2:1-re. Az Eszenyi Tisza sima, háromgólos győzelmet aratott az Őrdarmai FC ellen a B csoport összecsapásán. A megyei Téli Kupa 4. fordulójában ismét kiütötte (6:3) az Iványi FC gárdáját az eddig veretlen Munkácsi Futballakadémia (MFA) U17-es együttese, míg az MFA U16-os korosztálya az Ungvári Sportiskola U16-os növendékeit küldte padlóra 3:0-val.

Továbbra sem jön össze a pontszerzés a nagydobronyi együttesnek a járási Téli Kupán, mivel második vereségét is elszenvedte a magyaros csapat. A másik magyaros egyesület, az Eszenyi Tisza magabiztos győzelmet aratott őrdarmai ellenfele felett, és 3:0-s sikerével a B csoport második helyén áll.

A megyei Téli Kupa küzdelmei már a 4. fordulónál járnak, ahol az 1. forduló párharcainak visszavágóit rendezték. Az MFA U17-es gárdája ismét kiütötte a megyei másodosztály nyugati zónájának bajnokát, az Iványi FC-t. Az iványiak hiába vezettek háromszor is az első játékrészben, a munkácsiak mindháromszor gyorsan egyenlítettek, sőt a félidő végén fordítani is tudtak, így 4:3-as vezetéssel mehettek szünetre. A második játékrészben még kétszer betaláltak az akadémisták, így kiütéses, 6:3-as győzelmet arattak. A csoport másik találkozóján a szintén veretlen MFA U16-os együttese 3:0-ra legyőzte az Ungvári Sportiskola azonos korosztályát, annak ellenére, hogy a teljes második félidőben emberhátrányban játszottak a munkácsiak. A csoportot a 7 pontos MFA U17 vezeti jobb gólkülönbségének köszönhetően a szintén 7 pontos MFA U16 előtt, mögöttük pedig a pont nélkül álló Iványi FC és az Ungvári Sportiskola szerénykedik.

Ismét magabiztos győzelmet aratott a nagyszőlősi Szőlős FC csapata, akik a Nagycsongovai FC (Borzsavszke) együttesét ütötték ki 5:1-re. Az Ilosvai Buzsora – Felsőveresmarti FC találkozót elhalasztották. Az MFA felnőttjei nem tudtak visszavágni a Medeának, és egy 0:0-s döntetlennel kellett, hogy beérjék az ősztől a profibajnokságra készülő munkácsiak. A Csapi Lokomotív a Minaji FC U17-es gárdájával meccselt, és sima, 3:7-es vereséget szenvedtek a vasutasok. A Huszti FC is padlóra küldte ellenfelét, a megyei bajnokság ezüstérmese 6:1-re legyőzte a Kökényi FC (Ternovo) csapatát. A Nevickei Sportiskola – Ungvári Sportiskola U17 és a Dombói Kárpáti – Taracvízi Avangard találkozókat elhalasztották.

Ungvári járási Téli Kupa, 2. forduló:

Nagylázi FC – Nagydobronyi FC 2:1

Eszenyi Tisza – Őrdarmai FC 3:0

Ókemencei Kárpáti (Kamjanica) – Unggesztenyési Csillag (Linci) 2:0

Megyei Téli Kupa, 4. forduló:

Ungvári Sportiskola U16 – MFA U16 0:3

Iványi Kalász – MFA U17 3:6

Nagycsongovai FC – Szőlős FC 1:5

Rahói Kárpáti – Ökörmezei Verhovina 5:2

Irhóci FC – Izai FC 4:1

Huszti FC – Kökényesi FC 6:1

Munkácsi MFA – Felsődomonyai Medea 0:0

Csapi Lokomotív – Minaji FC U17 3:7

Unggesztenyési Csillag-SPAR – Kincsesi Sólyom 6:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma