Folytatás februárban Ukrajnában, négy meccsel a férfi kosárlabda Eb-selejtező
Februárban Ukrajnában folytatja szereplését négy mérkőzéssel a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Februárban Ukrajnában folytatja szereplését négy mérkőzéssel a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Milevszkij korábban a Dinamo Kijev csapatában kezdte meg profi pályafutását, ahol 11 esztendő alatt 178 mérkőzésen 57 találatig jutott.
Befejeződött a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság pontvadászata, de a bajnok kiléte még kérdéses, így a bajnoki döntő után derül majd ki, hogy a Nagybégányi FC vagy a Beregvidék FC játékosai emelhetik-e magasba a győztesnek járó serleget.
A mérkőzés közép-európai idő szerint 21.00 órakor kezdődik.
A katari tornára Európából a tíz csoportgyőztesen kívül további három csapat jut ki a pótselejtezők után.
A Dinamo Kijev mérkőzése a Ferencváros ellen közép-európai idő szerint 21.00 órakor kezdődik.
Öt gárdának sikerült százszázalékos teljesítménnyel továbbjutnia csoportjából.
Elképesztő versenyt hozott a Szahíri Nagydíj, amit az a Sergio Pérez nyert, aki a rajt után még a tizennyolcadik helyen állt.
A Minaji FC zsinórban harmadik nagyarányú vereségét szenvedte el, míg a Dinamo Kijev újabb győzelmével tovább őrzi előnyét a Sahtarral szemben.
A 31 éves pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 16. pole pozíciója.
End of content
End of content