Civil Szervezetek Kárpátalján: a GörögKör
Amíg gyermekeink velünk élnek, mi gondoskodunk megfelelő testi-lelki-szellemi fejlődésükről. Tápláljuk, neveljük, iskolába íratjuk, templomba visszük őket.
Amíg gyermekeink velünk élnek, mi gondoskodunk megfelelő testi-lelki-szellemi fejlődésükről. Tápláljuk, neveljük, iskolába íratjuk, templomba visszük őket.
A Háló egy Kárpát-medencei mozgalom, amely egyrészt személyes kapcsolatokra, barátságokra épül, másrészt egy közösség, melyben otthonra találhatnak a résztvevők.
A sikeres megmozdulások és csoportok mögött nagyon gyakran egy jogi személy áll, mely a szükséges háttérről gondoskodik.
A civil szervezetek között talán a legkisebb számban művészi és irodalmi társulások fordulnak elő.
Zavargó világunkban egyre nagyobb értéket jelent, ha tartozunk valahová.
Régiónk fejlődése és a tudományos utánpótlás kinevelése terén fontos a tehetség felismerése és támogatása, a fiatal kutatók segítése.
Sorozatunkkal egy olyan egyesület bemutatásához érkeztünk, melynek legfőbb célja az élet védelme.
Az egyéni érdekek háttérbe szorításával a közösséget, a vallások közötti párbeszédet szolgálja és szorgalmazza az ungvári székhelyű Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület.
A szülői gondoskodástól megfosztott gyermeknek is joga van a család otthont adó melegére, szeretetére.
A zsidó vallásos élet kerete mindig és mindenhol a közösség, a kehila volt.
End of content
End of content