Egészségügyben magyarul: interjú dr. Oroszi Pállal
Ez alkalommal a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ orvos-igazgatójával készítettem interjút. Oroszi Pál doktor neve sokak számára ismerősen cseng. Beszélgetésünk ideje alatt mindvégig kitűnt Istenbe vetett hite, alázatos hozzáállása a hivatásához.
– Doktor úr, kérem, meséljen magáról!
– 1960-ban a történelmi Ugocsa területén lévő kicsiny magyar faluban születtem. Hat testvéremmel együtt magyar családban, nagyon kedves közösségben nevelkedtem fel. Mai napig hálás szívvel gondolok vissza családomra, szüleimre, az engem körülvevő közösségre, amely egész életemre meghatározó értékeket közvetített számomra. Egykori tanáraimtól jó alapot kaptam, többüket példaképként említhetek. Általános iskolába szülőfalumba jártam, majd Beregszászban szereztem érettségit. A Beregszászban eltöltött évekre is szívesen emlékszem vissza, sok értelmes és értékes embert ismertem meg, akik jó hatással voltak rám. Abban az időben volt egy sajátságos, különleges atmoszférája Beregszásznak. A kor követelményeinek megfelelően az iskola elvégzése után sorkatonai szolgálatot teljesítettem.
– Hogyan viszonyult a bakasághoz?
– Sokak negatív tapasztalataival ellentétben ezeket az éveket nem tartom az életemből elpazarolt időszaknak. Lehetőségem nyílt megismerni kultúrákat, sokat utaztam, tanultam, felkészültem az életre. A többi között ekkor kristályosodott ki előttem, hogy az egészségügyi pályát fogom választani.
– Hol folytatta tanulmányait? Hogyan teltek a diákévek?
– Az észtországi Tartui Egyetemen szereztem orvosi diplomát. Mindez az akkori időben és politikai helyzetben nem volt egyszerű számomra. Viszont életem talán legszebb szakaszának tekintem az egyetemi éveket. Nagyon jó környezetbe kerültem mind szakmailag, mind világnézeti téren, és sokat fejlődhettem. Mindig gazdagszik az ember, ha megismerheti más emberek kultúráját. Tallinnban az Észt Köztársasági Onkóligiai Intézetben szereztem onkológus-nőgyógyász szakorvosi végzettséget. Az egyetemi évek után második otthonommá vált ez a kórház.
– Milyen nyelven folytatta tanulmányait?
– Az egyetemet orosz csoporttal kezdtem, de miután elindult a szakosítás, már észt nyelven folytattam tanulmányaimat. A szaktantárgyak tanulása mellett még egy nyelv elsajátítása túl bonyolultnak tűnhet, de úgy érzem, ezáltal is csak gazdagabbá váltam.
– Mikor alapított családot?
– Feleségemmel a Beregszászban töltött években ismerkedtünk meg. Még a diákévek alatt házasságot kötöttünk. Közös életünk első tíz évét Észtországban töltöttük, majd a Szovjetunió szétesését követően lehetőségünk adódott hazatérni. Nagy és Istentől kapott ajándékként fogadtuk négy gyermekünket, akik közül ketten választották az orvosi hivatást.
– A honvágy vezette haza?
– Mindig is szerettem volna visszatérni szülőföldemre, azokon az embereken szeretnék segíteni, akik itt élnek.
– Mivel foglalkozott, miután hazatért Kárpátaljára?
– A munkácsi kórházban kezdtem el dolgozni onkológusként, valamint ultrahangos diagnosztikával foglalkoztam. Sok éven keresztül a daganatok sebészeti és egyéb onkoterápiás kezelése volt a feladatom, de mára inkább a diagnosztizálásra fektetem a hangsúlyt.
– Mit tart a legértékesebb dolognak az életben?
– A családdal eltöltött időt. Gyermekeinkkel szeretjük a közös programokat, de ugyanígy a közös munkával eltöltött időt is. Az együtt töltött idő rendkívül fontos. És ebből a közösen eltöltött időből mindig kevés van… Elfoglaltságaim miatt a családunkban mindannyiunk számára a feleségem teremtette meg a biztonságos háttért, ő varázsolt igazi otthont gyermekeinknek.
– Milyen a hozzáállása az orvos-beteg kapcsolathoz?
– Ez egy különleges kapcsolat. Ha a beteg, a páciens (magyarul a szó is azt jelenti, szenvedő) orvoshoz kényszerül, kiszolgáltatott helyzetbe kerül, ráadásul számára idegen környezetben. Nagy előnyt jelent a pontos diagnosztikában és gyógykezelésben is, ha az orvos beszéli a beteg nyelvét. Teljes mértékben helytelen az a szemlélet, amikor elvárom, hogy a beteg alkalmazkodjék hozzám, az orvoshoz. Minden alkalommal azzal kezdem a beszélgetést, hogy megkérdezem, milyen nyelven kommunikáljunk. A másik fontos tényező, hogy próbáljam a fonendoszkóp másik végére képzelni magam. Csak akkor lehetünk részesei – és sokszor magunk is csodálói – a gyógyulás folyamatának, ha kellő alázattal állunk a gyógyítás művészetéhez. Bár rendkívül fontos a szaktudás, az igazi orvoslás keresztény alapokra helyezendő. Mindig a lehető legjobb tudásunkkal, az elérhető legjobb technikai eszközökkel, de a legfontosabb, hogy igazi empátiával szolgáljuk betegeinket. Az orvoslás egy életre szóló szolgálat. Csak akkor vagyunk a helyünkön, ha szolgálatnak tekintjük a gyógyítás folyamatában kapott szerepünket, egyenrangú teremtménynek betegünket. Csak így lehet az orvos számára az orvoslás áldott hivatás, ha nem alacsonyítjuk le a „csak egy szakma” szintjére.
– Szavainak mély mondanivalója van. Miben más a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ, mint a többi intézmény?
– Elsősorban szívből örülök, hogy olyan csapattal dolgozhatom együtt, akik valóban hivatásnak tekintik szolgálatukat. Az intézmény alapítása óta minden igyekezetünkkel azon fáradoztunk, hogy a szakmai minőség, a folyamatosan fejlesztett tudás és technikai felszereltség mellett kialakuljon egy olyan szellemi háttér is, ahol orvos és beteg egyaránt aktív szereplői a gyógyítás folyamatának. Az itt dolgozók közül többen valljuk, hogy a fizikai gyógyulás mellett rendkívüli szerepe van a lelki gyógyulásnak.
– Mit szeretne még elérni szakmailag?
– Nagyon szeretném, hogy Kárpátalján kiépülhessen egy jobban működő egészségügyi hálózat. Mi, keresztény orvosok hajlandóak vagyunk ebben részt vállalni, közös erővel megvalósítani a terveket. Élhetőbb körülményeket szeretnénk teremteni itt élő honfitársainknak.
– Köszönöm az interjút. Isten gazdag áldását kívánom további munkájára, életére.
Bocskor Zita
Kárpátalja.ma